Gazdaság hvg.hu 2019. április. 01. 23:24

Megint leszavazott a brit parlament minden Brexit-javaslatot

Ezúttal négy kérdésben kellett volna döntenie a Háznak.

Rendkívül szoros eredménnyel, mindössze három szavazattal leszavazta a brit alsóház azt az indítványt, amely bármilyen Brexit-megállapodásnál átfogó vámuniós viszonyrendszer kialakítására kötelezte volna a brit kormányt. A múlt héten ugyanezt a javaslatot hat vokssal utasították el a képviselők.

Akárcsak a múlt héten, az alsóházi többség most is minden képviselői javaslatot elvetett - akkor nyolc, most pedig négy ilyen indítványról szavaztak John Bercow házelnök döntése alapján. Elvetették most azt is, hogy a szigetország a kilépés után is az Európai Gazdasági Térség és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás tagja maradt volna, azt sem fogadták el, hogy minden megállapodást népszavazással kell jóváhagyni, és azt is hogy no-deal esetén vissza kellene vonni a Brexit-folyamatot.

A brit parlament azért szavazhat a képviselők alternatív megoldásairól, mert két hete megszavazott a többség egy ezt lehetővé tevő indítványt. Az akkori javaslattal azt a patthelyzetet igyekeztek feloldani, hogy a parlament kétszer - azóta még egyszer - utasította el a Theresa May és az unió által még novemberben jóváhagyott, a kilépés feltételeiről szóló megállapodást.

Ebben a helyzetben a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnik, hogy a brit tagság április 12-én megállapodás nélkül megszűnik. Elképzelhető azonban változás akár Londonban, akár Brüsszelben - Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke legalábbis ebben reménykedhet, mikor a megállapodás múlt pénteki elutasítását követően 10-re rendkívüli EU-csúcsot hívott össze. Londonban azonban nem tartják kizártnak azt, hogy előrehozott választások lesznek, és jogilag természetesen az a lehetőség is nyitva áll, hogy a britek egyelőre maradnak az unióban, és kiírják az európai parlamenti választásokat.

A kormányfő pedig abban reménykedik, hogy még van esély arra is, hogy május 22-én, egy elfogadott megállapodással lép ki az Egyesült Királyság az EU-ból. Stephen Barclay a szavazás után is arról beszélt: erre akkor lehet lehetőség, ha a képviselők a héten - negyedik próbálkozásra - végre jóváhagyják a Brexit-dealt.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.