Gazdaság portfolio.hu 2019. március. 16. 10:11

Komoly elbocsátás a Fordnál

Több mint 5000 németországi dolgozójának elbocsátását jelentette be a Ford – írta a Portfolio.hu. Az amerikai autógyártó ezen kívül csökkenteni akarja dolgozóinak létszámát az Egyesült Királyságban is, annak a nagyszabású átalakítási tervnek a részeként, amelytől az európai operáció nyereséges működését várja a menedzsment.

A Ford még januárban jelentette be, hogy hatalmas átalakításokra készül Európában, amelynek keretében elbocsátásokra, esetleges gyárbezárásokra és a modellpaletta karcsúsítására is sor kerülhet.

Ennek a tervnek a részeként a Ford most bejelentette, Németországban több mint 5000 dolgozójuktól válnak meg és leépítések lesznek az Egyesült Királyságban is. Az amerikai autógyártó hozzátette, még nem határozták meg, hogy a szigetországban mekkora leépítést fognak végrehajtani.

A  Portfolio.hu beszámolója szerint a vállalat ismét beszélt arról is, hogy a jelenleg elérhető modellpalettájukat átalakítják, amelynek következtében a kevésbé jövedelmező modellek gyártása meg is szűnhet. Konkrét példaként a saarlouisi üzemben készülő C-Max gyártásának tervezett beszüntetését említették, amely helyett a nyereségesebben értékesíthető SUV-modellekre vagy éppen a haszongépjárművekre koncentrálnának a jövőben.

A Ford igyekezete nem véletlen, régóta hatalmas nyomás nehezedik ugyanis a menedzsmentre, hogy kezdjen végre valamit a veszteséges európai operációjával. Főleg azóta, hogy a nagy amerikai rivális, a General Motors sikeresen értékesített az évtizedekig veszteségesen működő Opel márkáját a francia PSA csoportnak.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 19. 06:00

Magyar Péter: Lehet, hogy kamikaze kormány leszünk

<strong>Magyar Péter</strong> szerint a<strong> politika nem agysebészet, csak tisztességesen kell menedzselni az országot</strong>. <strong>Azt mondja, nincs benne bosszúvá</strong>gy, de hatalomra jutása esetén leváltaná azt az <strong>ezer-kétezer embert</strong>, akik foglyul ejtették az országot, a tolvajoktól pedig visszavenné, amit loptak. Úgy látja, Orbánnak egyre keményebb eszközökhöz kell nyúlnia csapata egyben tartásához, ezért durva másfél évre számít a 2026-os választásokig. HVG-portré.