Gazdaság hvg.hu 2019. március. 01. 15:18

Három ingatlant is kap a gyerekeket táboroztató Erzsébet Alapítvány

Kettő Fonyódon, egy Zánkán található.

Az Mfor.hu szúrta ki, hogy három értékes ingatlant kap – ingyenes vagyonjuttatás keretében – az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány. A javaslat két fonyódi és egy zánkai ingatlant érint, ahol a gyermektáborok üzemelnek.

Az alapítvány utolsó elérhető beszámolója szerint több mint 4 milliárd forint folyt be a szervezethez. Kiderül az is, hogy az összesen 9 tagú kuratórium, valamint a 3 fős felügyelő bizottság juttatásaira 77,13 millió forintot költöttek.

Az alapítvány közlése szerint az Erzsébet Táborok programjain 2016-ban csaknem 90 ezren vettek részt, 2017-ben már több mint 100 ezren, tavaly pedig több mint 126 ezren.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.