Gazdaság hvg.hu 2019. február. 19. 16:04

Felmentették a MÁV-START vezérigazgatóját

A hírről az Index számolt be elsőként, az értesülést később a MÁV is megerősítette.

A lap azt írta, a posztot Kerékgyártó József, a MÁV FKG Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. ügyvezetője tölti be szerdától. Csépke András felmentésének oka egyelőre nem ismert - jegyezték meg.

A MÁV később közleményt adott ki, amelyben megírta, hogy Csépkét Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója mentette fel tisztségéből, helyére Kerékgyártó kerül, aki eddigi feladatát is ellátja majd.

A közleményből sem derül ki, mi az oka Csépke menesztésének.

Az Index ugyanakkor emlékeztetett, hogy a Közlekedő Tömeg Egyesület hosszabb ideje kritizálta a vezérigazgatót több ok miatt is. Leginkább az IC+ program miatt, amelyet szerintük túlzottan erőltetett Csépke.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.