Gazdaság hvg.hu/MTI 2019. február. 15. 10:30

A japánok sem ússzák meg óriási drágulás nélkül az olimpiarendezést

Közel másfélszeresére drágult a tokiói olimpia nyitó- és záróünnepsége.

Jelentősen, mintegy 40 százalékkal nőtt a jövő évi tokiói olimpia megnyitójának és záróünnepségének költségvetése – derül ki a szervezőbizottság által nyilvánosságra hozott adatokból.

Muto Tosiro, az előkészületek vezetője azt közölte, hogy a két ceremónia összesen 118 millió dollárba fog kerülni. Amikor a japán főváros megkapta a rendezés jogát 2013-ban, ez a szám még csak 82 millió volt.

Muto azt ígérte, az operatív büdzsé nem változik. Ez is nagy drágulás következménye: már 2016-ban ott tartottak, hogy az eredetihez képest négyszeres lett az ár. Tokió mindent beleszámítva legalább 20 milliárd dollárt költ a játékokra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.