Társadalomtörténészek szerint a XIX. század részben azért volt a véres forradalmak kora, mert az ipari forradalom technológiai újításainak óriási munkaerőpiaci átrendező hatása társadalmi feszültségek sorát keltette. Ha a gőzgép és a vasút milliókból csinált városlakó munkást vagy földönfutó forradalmárt, ugyan miért hinnénk, hogy az önvezető autó vagy a fehérgalléros rutinmunkát kiváltó mesterséges intelligencia nem jelent hamarosan ugyanilyen drámai kihívást magukat a jövőben (továbbra is vagy éppen újonnan létrejövő) humán feladatok ellátására átképezni nem képes vagy hajlandó millióknak? Ha viszont jelent, mit tehet az előrelátó állam, hogy a következő évtizedek ne az állásvesztéstől rettegők  géprombolása, bűnbakkeresése, az ennek nyomán megerősödő protekcionizmus jegyében teljenek?

Erre a fogas kérdésre Elon Musk-kal az élen sok technológiai vátesz a feltétel nélküli alapjövedelem (FNA) intézményében látja a megoldást. Robotokra cserélik az embereket az egész iparágban, ahol dolgoztál? Ötvenötévesen már nem fogsz tudni megtanulni programozni? Félre, egzisztenciális rettegés, félre, morális összeomlás, hiszen a megélhetésed már nincs eleve munkához vagy akár (reménytelen) munkakereséshez kötve. Élhetsz a hobbidnak, vagy visszavonulhatsz a családod körébe. A javaslat radikális, de cseppet sem új: Abu Bakrt, az első kalifát és Thomas Paine-t szokták első szószólóiként felemlíteni.

Jól látják? Ez a megoldás?

Hogy közelebb kerüljünk a válaszhoz, szűkítsünk: tegyük először is félre az FNA-val kapcsolatos morális-ideológikus csatát. Ebben egyébként pártolói a szociáldemokráciának a jóléti állam kialakításával kezdődő nagy emancipatórikus szociálpolitikai projektjének logikus és kívánatos végpontját, a munkavállalói kiszolgáltatottság végét látják. Ellenfelei viszont többek közt a magas adókulcsokkal az egyéni szabadságot és iniciatívát végleg maga alá gyűrő államnak egy olyan intézkedéscsomagját, ami - szemben a feltételekhez, pl. munkakereséshez kötött minimumjövedelemmel – „botor módon” aláássa az értéket előállító piacgazdaság egyik morális-ösztönzési alappillérét, a rendszeres munkavégzés alapvető anyagi imperatívuszát („Arcod verítékével egyed kenyeredet” 1Móz 3,19).

Második lépésként koncentráljunk azokra a fejlett országokra, ahol az univerzális, magas minőségű, mindenki számára elérhető oktatás, egészség- és nyugdíjellátás már kész tény, és az alapjövedelmet ezeken túl, nem ezek helyett vezetnék be. (Nem állom meg kimondani: Magyarország sajnos nyilvánvalóan nem tartozik ide - állami zsebpénzt ígérni, miközben ezek nincsenek meg, olyan félrehordó és hiteltelen közpolitikai ötlet, melyet az ezt propagáló Párbeszédtől népszerűségi mutatóik szerint sose vett komolyan a szélbalos politikusainál józanabb magyar választó. De ez mellékszál.)   

Harmadjára arról kellene valamit mondani, pontosan mit helyettesít (pl. adókedvezményeket is? fogyatékosoknak járó támogatást is?), mennyi lenne az összege, és miből finanszírozza a költségvetés.

Legyen tehát a kérdésünk szerényen ez: praktikus, empirikus munkagazdaságtani ismereteink szerint, fejlett jóléti államokban, a nyugdíj kivételével a mostani pénzbeli és adókedvezményeket  FNA-vá átforgatva (1) milyen jövedelmi, (2) milyen közvetlen viselkedési, és (3) milyen tágabb (általános egyensúlyi, társadalmi-politikai) hatásokat várhatunk?

A kérdés első részére Immervoll és Browne - az OECD égisze alatt készített kiváló közpolitikai - összefoglalója megadja a választ: néhány nagyvonalú támogatási rendszert működtető ország (pl. Luxemburg) kivételével a mostani támogatások FNA-vá átforgatása csupán a medián-jövedelem 10-15%-ára rúgó alapjövedelemre elég. Ha ennél többet akarunk adni mindenkinek, úgy  adóemelés lesz az ára, annak minden társadalmi hatékonyságveszteségével egyetemben.  

A kérdés második részére, a közvetlen viselkedési hatásokra már nem nagyon tudjuk a választ. Vannak kétségtelen várt pozitív hatások (pl. a munkanélküli nem veszti el az FNA-t akkor sem, ha munkát talál, tehát, szemben a munkanélküli segéllyel vagy a jövedelmét egy minimumszintig kiegészítő segéllyel, motivált lesz munkát találni). Vannak más beavatkozások hatásaiból számoló szimulációk, illetve egy apró, időközben leállított finn kísérlet eredeményei most állnak kiértékelés alatt. Ám az, hogy a csekély de biztos pénz hatására tartós, de elviselhető szegénységben csüggedten otthon marad a munkáját vesztett dolgozó, vagy épp kisebb egzisztenciális nyomás alatt nyugodtan, módszeresen keres és talál más értelmes elfoglaltságot, olyan kérdés, amelyre országonként, ágazatonként, családmodellenként, életkoronként, nemenként, és főleg az FNA összegétől, kiterjedtségétől és a tartósságábá vetett hittől függően más és más lehet a válasz. Erről egyelőre nagyon keveset tudunk.

MTI / Balázs Attila

És akkor még közelébe se jutottunk a harmadik kérdésnek, hogy egy széleskörű, jelentékeny összegű FNA miként alakítaná át a gazdaság egészét, a politikát és a társadalmat. Egy-két hatás irányát kikövetkeztethetjük: pl. a konjunktúra és visszaesés esetén egyaránt járó FNA-ra áttérésnél a munkanélküli segély gazdasági visszaesés esetén nyújtott automatikus Keynes-i stabilizációs hatása elvész. A munkakínálat a csak a pénzért végzett, nemszeretem állásoktól részben átterelődik a sikerélményt, megelégedettséget nyújtó munkák felé, aminek hatására az előzők egyensúlyi bére fel-, az utóbbiaké lemegy. De hogy ez a hatás mekkora lesz, miként hat vissza a bértárgyalások erőviszonyaira, a technológiai változások ütemére, és főleg, hogy alakulnak át a munkával kapcsolatos  társadalmi normák, és ennek az átalakulásnak mi lesz a társadalmi hatása, vagy hogy az új transzfer összegének felfele srófolása milyen politikai koalíciókat és küzdelmeket generál és meddig tarthat, arról a spekuláción túl még semmit nem tudnak a közgazdászok. Egyszóval nem (e téren sem) tudjuk, Elon Musk próféta-e avagy sarlatán.

Mivel az FNA-val kapcsolatos tudásunk térképe bizonytalanabb, mint Afrikáé a XVIII. században, az absztrakt dedukció adta kontúrok közötti fehérséget az ideológia rajzolja teli: kinek Eldorádóval, kinek rémséges sárkányokkal.

A teljes választ a gondosan elemzett empíria adhatja meg csupán. Mint egy falat kenyérre, lenne szükség arra, hogy egy nagyszabású, hosszabban tartó, állam méretű FNA-kísérletek módszeres megfigyelésével végre válaszolni tudjunk ezekre a kérdésekre.

Azért óvatosan továbbra is úgy gondolom: inkább ne Magyarország legyen a kísérleti telep.

A szerző a Budapest Intézet alapítója, vezető kutatója, az ELTE Társadalomtudományi Kara tudományos munkatársa