Gazdaság hvg.hu 2019. január. 14. 14:25

A magyar átlag tripláját keresi, aki kimegy Németországba

Még akkor is jobban járnak a magyarok a kivándorlással, ha azzal számolunk, hogy Németországban drágább az élet.

Bruttó 2156 euró, azaz 667 ezer forint a Németországban dolgozó magyarok medián fizetése, vagyis az az összeg, amelynél a felük többet, felük kevesebbet keres – írta a G7 a német munkügyi hivatal adatai alapján. Ez az összeg csökkent az elmúlt tíz évben – 2008-ban még 2353 euró volt a mediánfizetés. Nem azért, mert romlottak volna a német bérek, hanem azért, mert kevésbé képzett, rosszabbul fizetett munkavállalók is kiköltöztek.

A német és a magyar nettó bérek között ennél is nagyobb, majdnem háromszoros a különbség. Ha pedig vásárlóerő-paritáson számolnak, azaz azt is figyelembe veszik, hogy Németországban drágább az élet, mint itt, akkor is 30-70 százalékkal magasabb a kint élők bére.

A 2017-es adatok szerint 98 ezer magyar állampolgár dolgozik Németországban, a nem dolgozó felnőtteket és a kint élő gyerekeket is beleszámolva pedig 207 ezer Németországban élő magyar állampolgárról tudnak a német hivatalok.

 

 

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.