A természetes fogyás 0,5 százalékkal, 169 fővel csökkent 2017 első tíz hónapjához képest.
Az előzetes adatok szerint 2018 január–októberében a születések száma (75 272 gyermek) 1,8, a halálozásoké (108 222 fő) 1,4 százalékkal kevesebb volt, mint 2017 azonos időszakában.
2018 októberében a 7953 élveszületéssel 1,0, a halálozásoké 0,9 százalékkal (10 721 fő) volt több, mint az előző év azonos hónapjában. A 2768 fős havi természetes fogyás 19-cel nagyobb (2749-cel szemben 2768 fő) volt a 2017. októberi értéknél. A házasságkötések száma viszont növekedett, 3377 pár kötött házasságot, mely 5,2 százalékkal, 168-cal több a 2017. októberinél. Janurától októberig 46 740-an házasodtak össze, 483-mal többen, mint az előző év első tíz hónapjában
Míg januárban közel 22 százalékkal kevesebb volt, addig márciusban több mint 15 százalékkal emelkedett a halálozások száma az előző év azonos hónapjaihoz képest. Ennek hátterében a tavalyihoz képest az idén később tetőző influenzajárvány állhatott.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.