A francia kormány „rávette” az üzemeltetőket, hogy ha csak néhány hétre is, de tegyék visszamenőleg ingyenessé az autópályák használatát. A kedvezményt a sárgamellényesek nem mindig erőszakmentes akcióinak köszönhetik az autósok.
A hét elején a legnagyobb francia autópályát üzemeltető cég, a Vinci Autoroutes közölte: utólag behajtják a díjat azoktól az autósoktól, akik a sárgamellényesek által elfoglalt kapukon hajtottak fel a pályára, fizetés nélkül. November vége óta a mindenfajta adó ellen tiltakozó sárgák többtucatnyi autópálya-kaput is elfoglaltak, és hatalmas betűkkel írták ki: „Ingyenes a pálya használata”. Szerintük ugyanis az autópályadíj ugyanolyan igazságtalan adó, mint minden, amit fizetni kell.
Három nagy cég üzemelteti a francia autópályák túlnyomó többségét, éves bevételük meghaladja a 10 milliárd eurót. A tiltakozók szerint az elmúlt húsz évben folyamatosan emelkedetett a használati díj, viszont semmilyen érdemi fejlesztés nem volt az autópályákon, vagyis a magáncégek hatalmasat kaszálnak, minden autós kárára. A Vinci hétfőn még azt közölte, kiküldik a számlát a fizetés nélkül közlekedő autósoknak, mert lefotózták a járműveket, plusz, hozzáférésük van a rendőrség forgalmi engedélyeket és rendszámokat nyilvántartó adatbázisához. De ebben a hangulatban, amikor a kormány, az állami vállalatok és a nagy magáncégek is két kézzel szórják az év végi prémiumot és fizetésemelést a szerény képzettségű, de nagyon dühös alsó középosztályba tartozó alkalmazottaiknak, a Vinci utólagos behajtása rossz üzenet lenne. Ezt feketén-fehéren kimondta a kormány szóvivője, és alig egy-két órával később a legnagyobb francia autópálya üzemeltető visszakozott. Nem küldik ki a számlát a nem fizető autósoknak.
A Vinci korábban több tízmillió eurós veszteségről beszélt, ami vélhetően igaz is. De ha ezt a pénzt nem hajtja be utólag, nem fog tönkremenni, hiszen akkora haszonkulccsal üzemelteti a francia autópályákat, hogy a néhány hetes sárgamellényes „kellemetlenkedés” bőven belefér.(via Le Figaro, AFP)
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.