Gazdaság hvg.hu 2018. november. 22. 11:59

Mobilappal egyszerűsödik januártól a baleseti kár bejelentése

Az állam is beszáll a nyugdíjbiztosítási piacra – erősítette meg Varga Mihály pénzügyminiszter a Mabisz konferenciáján.

Januártól indul az e-kárbejelentés – jelentette be a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke, Pandurics Anett a szervezet konferenciáján. A kék-sárga baleseti bejelentőlapot felváltó mobilapplikációt a Mabisz fejlesztette, és nem csak a kárbejelentéshez, de segélyhíváshoz is használható lesz majd. A biztosítóknál már elérhetőek hasonló mobilkárbejelentők, ez az alkalmazás azonban azt is lehetővé teszi, hogy összekösse egy két autó közötti baleset résztvevőit, így együtt tudnak bejelentést tenni majd, képeket, hangfájlokat is fel tudnak tölteni és GPS-koordinátákkal tudják meghatározni az eset pontos helyét.

A használat alapján elképzelhető további fejlesztések egyik iránya is éppen ez lehet: a gyűjtött információk alapján pontosabb információk lehetnek a baleseti gócpontokról – hangzott el a konferencián.

Pandurics Anett arról is beszámolt, hogy a hazai biztosítási szektor árbevétele idén várhatóan meghaladja az ezermilliárd forintot. Varga Mihály pedig arról beszélt, hogy van tere a további növekedésnek, hiszen amíg régiónkban a GDP 3 százalékát teszi ki a biztosítási bruttó díjbevétel, Nyugat-Európában ez az arány tíz százalék. A pénzügyminiszter kiemelte az öngondoskodás szerepét, annál is inkább – jegyezte meg –, hogy szerinte a kormány családpolitikai intézkedései sem lesznek elegendőek ahhoz, hogy fenntarthatóvá tegyék az ellátó rendszereket.

Varga Mihály beszélt azokról a tervekről is, amelyek szerint az állam belép a nyugdíjbiztosítási piacra.

 

Kötvényekkel lép be az állam a nyugdíjpiacra

Már elkészültek az első tervek az állam nyugdíjpiacra történő belépéséhez, jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter az Echo Tv Napi aktuális című műsorában.

A nyugdíj-előtakarékossági kötvényről azonban most is csak annyi konkrétumot tudott meg hallgatósága, hogy a félretett pénz nyugdíjba vonuláskor járadékra lesz váltható.

 

zöldhasú
Hirdetés