Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 28. 09:39

Csaknem kétszer annyian néznek meg egy lakáshirdetést, mint tavaly

Még mindig tud újat mutatni az évek óta elég magas fordulatszámot diktáló magyarországi lakáspiac: az idei év második felében nagyon megugrott a kereslet.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az eredményeket értékelve elmondta, hogy májust követően kezdett jelentősen növekedni az egy hirdetésre jutó érdeklődések száma. Júniusban éves összevetésben 12 százalékkal, júliusban már 15 százalékkal, augusztusban pedig 24 százalékkal volt magasabb az egy lakásra jutó kereslet, ezt követte a szeptemberi 41 százalékos éves növekedés.

"A látványos élénkülés részben azzal magyarázható, hogy az októbertől életbe lépő lakáshitel-szigorítások és a jelenlegi szabályozás szerint csak 2019 végéig tartó kedvezményes lakásáfa esetleges emelkedése miatt sokan igyekeztek előrehozni a lakásvásárlást" – fogalmazott a szakember.

Az ingatlan.com keresleti piacot bemutató elemzése az őszi lehűlés apropóján több mint 400 ezer szeptemberi érdeklődés alapján azt is megvizsgálta, hogy a lakásvásárlást tervezők körében melyik típusú fűtési megoldás a legkeresettebb. Az eredményekből kiderül, hogy a cirkófűtéses lakások kiemelkednek a mezőnyből, az érdeklődők 32 százaléka szeretne ilyen lakást. Második helyen állnak a gázkonvektorral ellátott lakások, a lakáskeresők 16 százaléka szeretné ezt a megoldást. A távfűtés lakások részesedése pedig 11 százalékos.

Balogh László elmondta: "A lakáskeresők a cirkófűtést tartják az egyik leggazdaságosabbnak. A gázkonvektoros fűtés népszerűsége pedig azzal magyarázható, hogy jelentős a garzonlakások iránti kereslet, márpedig ezek nagy részében ez a típus a jellemző. A távfűtés magas aránya pedig a panelek népszerűségének köszönhető. Érdekes, hogy a viszonylag elterjedt fűtéstípusként ismert házközponti fűtés nem tartozik a legnépszerűbbek közé, a kereséseknek csak a 8 százalékát adja" – mondta a szakember. Utalt arra is, hogy a legkorszerűbb fűtéstípusok, például a hőszivattyús vagy falfűtéses megoldások részesedése viszonylag alacsony, ennek a magyarázata, hogy a szóban forgó lakások jellemzően a legmagasabb négyzetméterárú ingatlanok közé sorolhatók.

Balogh László szerint a korszerű fűtési megoldások a következő időszakban nagyobb teret nyerhetnek, részben azért, mert az állami támogatással igénybe vehető lakástakarék-szerződésekkel felhalmozott összegből, valamint a viszonylag alacsony kamatozású hitelekből sokan modernizálhatják a jelenlegi lakásukban lévő elavult, jelentős energiafogyasztású rendszereiket.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.