Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 25. 05:45

Bezöldülhet az Alkotmánybíróságon megfeneklett kúttörvény

Olyan javaslattal állt elő a „legszárazabb” térség képviselője, hogy szerinte mindenki hátradőlhet. Ehhez persze kell a szakma jóváhagyása is. Az év végéig tető alá kell hozni a sok vitát kiváltó törvény megfelelően módosított verzióját.

„Mérőpontokká nyilvánítanánk a fúrt kutakat, így lényegében egy olyan monitoring rendszer is létrejönne, amely a talajvizet rengeteg ponton vizsgálhatná, ráadásul, a becsülhetetlen mennyiségben fúrt kutakat egyben regisztrálnánk is”

– magyarázza B. Nagy László, a szegedi választókörzet fideszes parlamenti képviselője. A politikus körzetének csak az egyik fele Szeged egy része, választói többsége a Homokhátság településein él, zömében azok a családok, akiket padlóra vinne, ha most minden egyes, akár negyven-ötven évvel ezelőtt fúrt kúthoz is engedélyterveket kellene készíttetni, majd az engedélyeztetést is elintézni.

A 2016-os módosítás a költséges procedúrát minden esetben előírta, a régiek kaptak volna haladékot az év végéig. Az idei nyár eleji módosított tervezet, amelyhez egyébként szeptember végéig kellett volna a végrehajtási utasításokat összerakni, viszont túllőtt a célon, nyolcvan méteres talpmélységig szabaddá tette az utat. Ezt a változatot nem volt hajlandó aláírni a köztársasági elnök, és az Alkotmánybíróság is kifogásokat emelt, de a környezetvédelmi, vízügyi szakma is ellenállt.

„Olyan megoldásokat kell keresnie, amelyek nem rónak jelentős terhet az állampolgárokra és a gazdálkodókra, ugyanakkor lehetővé teszik, hogy az állam ismerje és nyilvántartsa a vizek állapotát, illetve szükség esetén képes legyen beavatkozni azok védelmében”

- ezt Bándi Gyula ombudsmanhelyettes, a jövő nemzedékek szószólója írta az Indexen is megjelent véleményében. Bándi azt is hozzátette, hogy semmi nem kényszeríti az államot, hogy a terheket áthárítsa az állampolgárokra, de arra már igen, hogy a vízkincset megőrizze.

Ha a kutak mérőponttá nyilvánítását a vízügyi szakma is megfelelőnek tartja, és átmegy a törvényességi tűzpróbán is, akkor akár megoldást is jelenthet a két éve húzódó ügyben. B. Nagy László javaslatát eljuttatta a vízügyhöz, a Belügyminisztériumba is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.