Túrázók és kerékpározók vehették birtokba a hétvégén azt az új amerikai vadvédelmi területet, amelyet egy volt atomfegyvergyár helyén alakítottak ki Colorado államban.
A Sziklás-hegység lábánál elterülő Sziklás-síkság vadvédelmi területet Denvertől mintegy 26 kilométerre északnyugatra az elmúlt években mintegy hétmilliárd dollár költségvetésű program keretében megtisztították, rekultiválták, és az amerikai Hal-és Vadvédelmi Szolgálat szombaton megnyitottazt a látogatók előtt.
A tizenhat négyzetkilométernyi füves, lápos térségben mintegy 630 növényfaj él, állatállománya is igen gazdag, 150 jávorszarvas, valamint feketemedve, puma, prérikutya, sólyom mellett énekesmadarak is élnek területén.
A térséget az 1800-as évek előtt indiánok lakták, majd a betelepülő családok állattenyésztést folytattak. A második világháború után a területet megvásárolta az amerikai atomenergiai bizottság, és a hidegháborúban egyike volt az Egyesült Államok 13 atomfegyvergyártó létesítményének 1952 és 1994 között. A területet megtisztítása 1996-ban kezdődött, a következő években mintegy 21 tonna nukleáris anyagot szállítottak el, 4 millió liter vizet tisztítottak meg és 800 építményt bontottak el.

A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.