Gazdaság hvg.hu 2018. július. 30. 11:39

A keményen dolgozó kisemberek járnak rosszul Ronaldo átigazolásával

A zsebükön is megérzik a kis csapatok szurkolói a szupersztár érkezését.

Cristiano Ronaldo érkezése a Juventushoz jóval túlmutat egy egyszerű csatárvásárláson. Arról, hogy Ronaldo brandértéke mekkora, a HVG hetilap cikke foglalkozott nemrég, de az is világos, hogy érkezésével nem egyszerűen a Juventusra, hanem az egész olasz bajnokságra vetülhet sok éve nem látott figyelem.

Vannak azonban, akik kicsit pórul járnak azzal, hogy hosszú idő óta újból egy igazi szupersztár szerepel a Serie A-ban. Ilyenek például a veronai Chievo szurkolói, akik a Juventus elleni nyitómeccsen már akár másfélszer annyit is fizethetnek egy helyjegyért, mint korábban.

A Chievo augusztus 19-én látja vendégül a Juvét, a jegyárakat szombaton hozták nyilvánosságra, és a Juvenews nevű oldal beszámolója szerint a legdrágább, pálya mellé szóló jegyek 100 euróról 150 euróra emelkednek, de még a kanyarban is 50-60 eurót kérnek majd el a jegyért az eddigi 30 helyett.

A Chievónál eddig is külön kategóriákba osztották a jegyárakat, annak megfelelően, hogy a vendégcsapatok mekkora érdeklődést váltanak ki, és a Juve eddig is az első kategóriában szerepelt, a Milannal, az Interrel, a Romával, a Napolival és a Lazióval együtt, de a Juvenews szerint a jegyáremelés így is a Ronaldóval súlyosbított Juve érkezésének tudható be.

Aki viszont kisebb csapatokra, mondjuk a Bolognában játszó Nagy Ádám meccsére kíváncsi, a már a legjobb, pálya melletti szektorban is egy 60 eurós jegyért elüldögélhet, ráadásul ez esetben a gyerekét ingyen beviheti magával.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.