Majdnem 11 százalékkal nőtt az átlagkereset egy év alatt.
Idén májusban a bruttó átlagkereset 327 500 forint volt, 10,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – közölte a KSH. A növekedést a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos emelésével, valamint az állami dolgozók béremelésével magyarázzák.
Nemzetgazdasági szinten az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 217 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 226 300 forintra becsülhető.
A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 223 500 forintos nettó bért kaptak, az állami és az önkormányzati cégek ennél magasabb, 227 700 forintot nettó fizetést adtak a dolgozóiknak. A közmunkások átlagosan 54 700 forintból kell, hogy megéljenek havonta.
A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban volt a legmagasabb (610 800 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (208 100 forint).
Az év első öt hónapjában az infláció eközben 2,2 százalékos volt, azaz a reálkereset 9,7 százalékkal emelkedett.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.