Június végére a kormány túllépte az egész évre tervezett hiánycélt – közölte a Pénzügyminisztérium.
Az államháztartás központi alrendszere 2018. június végéig 1420,5 milliárd forint hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés hiánya 1476,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 15,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 40,5 milliárd forintos többletet értek el. Júniusban a központi alrendszer 233 milliárd forintos hiánnyal zárt, amely mintegy harmada a 2017. azonos havi hiánynak. Az idei hiánycél 1361 milliárd forint, így az első hat havi hiány a cél 104 százaléka.
A legtöbb pénzt ezek vitték el:
- a közútépítés és közúthálózat felújítása,
- a Modern Városok Program beruházásai,
- az Egészséges Budapest Program megvalósítása,
- a MRE Bethesda Gyermekkórháza és a Budai Irgalmasrendi Kórház közös fejlesztése.
Az uniós projektek kifizetései elérték az 1118,4 milliárd forintot, mellyel szemben 2018 első hat hónapjában a költségvetésbe mintegy 162 milliárd forint uniós bevétel érkezett. Így az uniós támogatások megelőlegezése továbbra is kiemelt szerepet játszik a hazai büdzsében. Emellett júniusban a kamatkiadások ugyancsak jelentős összeget (268 milliárd forint) tettek ki, mivel több – döntően még 2008–2014 között kibocsátott, hosszú futamidejű, fix kamatozású – kötvénysorozatnak is ekkorra esett a kamatfizetési időpontja.
Ami a bevételeket illeti: 2018 első hat hónapjában
- az általános forgalmi adóból 214,2 milliárd forinttal,
- a személyi jövedelemadóból 128,3 milliárd forinttal,
- a biztosítottak által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból pedig 141,2 milliárd forinttal
magasabb az államkassza bevétele, mint a tavalyi év azonos időszakában.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.