Gazdaság hvg.hu 2018. június. 14. 20:12

90 százalékos kedvezményt kaptak a Red Bull Air Race szervezői a fővárostól

A repülősverseny szervezőinek csak a szokásos terülthasználati díj 10 százalékát kellett kifizetnie a rakpartok lezárásáért.

Ahogy azt megírtuk, már napok óta lezárták az autók elől a Duna-part egy részét Budapesten a hónap végi repülősverseny miatt, azóta pedig az is kiderült, hogy a szervező cég mindössze kevesebb mint 13 millió forintért kapott területhasználati engedélyt a fővárostól.

A területhasználati engedélyről és a díjról a Fővárosi Önkormányzat Tulajdonosi, Gazdasági és Közterület-hasznosítási Bizottsága döntött, az RTL Klub Híradója pedig most arról számolt be, hogy a bizottság a rendezvényterület után a szokásos díj 10 százalékát kérte csak el, vagyis 90 százalékos engedményt adtak a repülőverseny szervezői.

Az önkormányzat nem reagált a csatornának, de Tarlós István főpolgármester korábban azt mondta, nem tudott a bizottság döntéséről, a közgyűlésen viszont megjegyezte, hogy a jövőben érdemes lenne a közgyűlés elé bevinni az ilyen kérdéseket és nem bizottsági hatáskörben dönteni ezekről.

A repülősverseny egyébként évente közel 2 milliárd forint állami támogatást is kap, de Kovács Zoltán kormányszóvivő korábban arról beszélt, hogy szerinte többszörösen megtérül a támogatás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.