Orbán a Fidesz-frakció május 3-i alakuló ülésén ismerteti majd az új kormánystruktúrát és az új miniszterek nevét.
Hétfőn tartották első informális frakciótalálkozójukat a Fidesz parlamentbe jutott tagjai, ám a 24.hu információi szerint mindössze negyedóráig tartott a találkozó.
A lap úgy tudja, az ülésen Orbán Viktor közölte a politikusokkal a következő hetek menetrendjét, de részleteket nem árult el a terveiről, neveket egyáltalán nem mondott, csak azt jelezte, hogy kedden és szerdán intenzív tárgyalásokat folytat majd a korábbi miniszterekkel és a kiszemelt kormánytagokkal.
A frakciótalálkozón ott volt Balog Zoltán is, aki egy hétfőn megjelent interjúban jelentette be távozását az Emmi éléről, a képviselőcsoport tagjai előtt azonban sem ő, sem a miniszterelnök nem beszélt az Emmi jövőjéről, a képviselők is csak az interjúból tudták meg, hogy váltás lesz a csúcstárcánál. Arról, hogy ki követheti Balogot a tárca élén, itt olvashatnak bővebben.
Orbán a Fidesz–KDNP-képviselőcsoport előtt végül egyetlen konkrétumot mondott: cáfolta azt a kormánypárti körökben is terjedő pletykát, hogy Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke pozíciójáról idő előtt lemondva a fejlesztési tárca élére kerül. Orbán légből kapott elképzelésnek nevezte Matolcsy kormányzati visszatérését.
A lap úgy tudja, a Fideszben Seszták Miklós fejlesztési miniszter menesztését tartják a valószínűnek, de a sok botrányt megért Kósa Lajos tárca nélküli miniszter leváltása sem keltene nagyobb meglepetést. Biztosnak számít Varga Mihály, Szijjártó Péter és Rogán Antal helye az újabb kormányzati felállásban, Simicskó István honvédelmi, Trócsányi László igazságügyi és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterek pozíciója azonban kétséges.
A hétfői képviselői találkozón Gulyás Gergely frakcióvezető azt a feladatot kapta, hogy a következő, május 3-i frakcióalakuló ülésre ki kell dolgoznia az új ciklus parlamenti struktúráját, és kész névsorral kell előállnia a frakcióban és a bizottságokban szerepet vállaló képviselőkkel kapcsolatban. Orbán a tíz nap múlva esedékes ülésen ismerteti majd az új kormánystruktúrát és leendő kormánya névsorát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.