Gazdaság hvg.hu 2018. március. 26. 16:00

Cáfolja is a rendőrség a Magyar Nemzetet, meg nem is

Az ORFK szerint egy másik ügyben nyomoznak az állítólag az FBI védelme alatt álló F. P. A. ellen. A lap szerint is.

„Aligha véletlenül - hemzseg a pontatlanságoktól” a Magyar Nemzet cikke arról a férfiról, aki a lap szerint az FBI védelme alatt áll – írja közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

A jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodó, nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló 37 éves férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytatott nyomozást különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt – erősíti meg a rendőrség.

A közlemény pontosít is. E szerint magyar állampolgárságú férfi 2014. június 18. és 2014. november 10. között társaival bűnszervezetben követte el az érintett bűncselekményt. A gyanúsítottak módszere az volt, hogy több magyarországi bejegyzésű, tényleges gazdasági tevékenységet nem folytató gazdasági társaság nevében bankszámlát nyitottak különböző pénzintézeteknél, majd ezeket további bűntársaik rendelkezésére bocsátották, hogy azokra különböző, nem magyarországi bejegyzésű gazdasági társaságok sérelmére elkövetett csalásokból származó átutalásokat végezzenek. Ezeket további bankszámlákra utalták vagy tettek erre kísérletet.

A rendőrség szerint ez a bűncselekmény nem érintett európai uniós és magyar költségvetési forrásokat.

A közlemény szerint F. P. A. társaival szemben az eljárást a KR NNI 2017. július 7-én befejezte, a Fővárosi Főügyészség 2017. november 8-án vádiratot nyújtott be. A vádlottak közül egy fő házi őrizetben van, két fő lakhelyelhagyási tilalom alatt áll.

F-fel szemben a nyomozást a KR NNI felfüggesztette mindaddig, amíg gyanúsítotti kihallgatása nem történik meg. A magyar nyomozó hatóság előterjesztést tett az amerikai igazságügyi hatóságok irányába a nemzetközi jogsegélykérelem teljesítésére.

A közlemény ugyanakkor hozzátetszi: az Amerikai Egyesült Államokban F.-fel szemben folytatott eljárásról a magyar hatóságok információval nem rendelkeznek. Ez egybevág a Magyar Nemzet cikkével, hiszen abban azt írják: "a férfit más okból a magyar hatóságok is keresik".

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.