Gazdaság hvg.hu 2018. március. 10. 10:08

Jobban élünk most, mint a válság legsúlyosabb évében – dicsekszik a kormányszóvivő

Kovács Zoltán kiválasztotta a világgazdasági válság legsúlyosabb évét, hogy bebizonyítsa: van, aminél most jobb az élet Magyarországon.

Az About Hungary blogon magyarázta Kovács Zoltán, hogy miért sikeres az Orbán-kormány gazdaságpolitikája. A kormányszóvivő a külföldi olvasóknak mutatta be az eredményeket – legalábbis azokat, amelyek szerint tényleg jobban állunk most, mint 2010 előtt.

De Kovács teljesen biztosra ment: összehasonlítási alapnak kiválasztotta 2009-et, a világgazdasági válság egyik legrosszabb évét, és ezzel vetett össze néhány 2017-es adatot. A GDP most jobban nő, az államadósság pedig egy kicsit csökkent, miközben az infláció mérsékelt. Kovács szerint „ez nem véletlen, hanem egy fegyelmezett gazdaságpolitika eredménye” – miközben a nemzetközi gazdasági helyzet változásairól egy szót sem ejtett.

Amikor mi megpróbáltunk utánaszámolni, hogy mit hozott az elmúlt évek gazdaságpolitikája, 2008-at használtuk viszonyítási pontnak. A reálbérek szintje 2016-ban még mindig kisebb volt, mint a válság elején, igaz, most már sokkal többen dolgoznak. Ami pedig a „középső magyart” illeti, az ország 5-6. "leggazdagabb" tizede egy évtizeddel ezelőtt mintegy 60-70 ezer forintból élt meg, míg most ugyanez a szám 82-94 ezer forint. Az árak eközben 25 százalékkal nőttek.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.