Gazdaság MTI 2018. március. 05. 14:53

Napi négy Aeroflot-gép indul Moszkvába júliustól

Eddig három járatpár közlekedett az orosz fővárosba.

Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság idén júliustól már napi négy járatpárt közlekedtet Budapest és Moszkva Seremetyevó repülőtér között a mostani hárommal szemben – közölte a Budapest Airport Zrt. hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a mostani délelőtti, déli és késő esti járat mellé negyedikként egy kora délutáni járatot is indít az Aeroflot Moszkva és Budapest között.

Az újabb járatot várhatóan orosz gyártású Szuhoj Superjet (SSJ-100) típussal teljesítik, ami egész évre vetítve mintegy 63 ezer ülőhelyet jelent, összesen közel 400 ezerre növelve az Aeroflot által kínált eddig kapacitást oda-vissza irányban.

A járatszám bővítésének nyertesei – a közvetlenül Moszkvába, illetve tágabb értelemben véve Oroszországba indulók mellett – elsősorban a Távol-Kelet irányába utazók, vagy onnan érkezők, hiszen kedvező csatlakozási lehetőségek érhetők el egyebek mellett Thaiföld, Kína, Vietnam és Japán irányába az Aeroflot kiterjedt nemzetközi járathálózatán – olvasható a Budapest Airport közleményében.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.