Sokszor váltott élete során az egyik legismertebb orosz oligarcha, Mihail Hodorkovszkij: tudatos életét hithű kommunistaként kezdte, majd előbb kíméletlen vadkapitalistává és az orosz állami vagyont elprivatizáló „rablóbáróvá” vált, később pedig nyugati típusú, átláthatóságot és kiszámíthatóságot szorgalmazó üzletember lett belőle. Most pedig olyan demokrata, akinek az a fő célja, hogy megszabadítsa Oroszországot a Vlagyimir Putyin államfő nevével fémjelzett, helyi illiberális államtól.

Az 54 éves Hodorkovszkij életét az ideológiaváltások mellett a hullámhegyek és -völgyek sűrű váltakozása is jellemezte. Gyermekkorát egy Moszkva külvárosában lévő lakótelepen töltötte, szülei egy mérőberendezéseket gyártó üzemben dolgoztak, s bár ők utálták a szovjet rezsimet, véleményüket nem osztották meg gyerekükkel, mert nem akarták összezavarni a fejét. Ennek az lett a következménye, hogy a leendő oligarcha lelkes szovjet polgárként nőtt fel, s annak ellenére is aktív szerepet vállalat a helyi KISZ-ben, a Komszomolban, hogy félig zsidó származása miatt csak egy másodrendű egyetemre, a Mengyelejevre kerülhetett be. A kommunistaságot az 1980-as évek végére vetette le, s későbbi üzleti partnerével, Leonyid Nyevzlinnel együtt megírta a maga kapitalista kiáltványát.

Nem Lenin eszméi szerint kell immár élni, mi a törvényes úton szerzett profitot követjük. Urunk a pénz, mert ez az egyetlen, ami gazdaggá tehet bennünket

 – írta Hodorkovszkij. Komszomol-kapcsolatait kiválóan kihasználva bele is vetette magát az üzletbe, s egyebek mellett számítógépekkel és kétes eredetű alkoholos italokkal kereskedett, majd megalapította bankját, a Menatepet is. Nyevzlin szerint Hodorkovszkijt vasakarat és erős érzelmek jellemzik. „Ha viszont döntést kell hoznia, kikapcsolja az érzelmeit, mindig ésszel dönt, nem pedig a szívével” – magyarázta Nyevzlin.

AFP / Ria Novosti / Babanov Boris

A vasakaratra és a hideg fejre szüksége is volt, hiszen a többi „rablóbáróval” úgy szerezte meg az egykori szovjet állami vállalatok tulajdonjogát, hogy közben súlyos károkat okozott az országnak, és kiszorította a kisrészvényeseket is. A „tulajdont hitelért” program részeként ugyanis az üzletemberek kölcsönt adtak az államnak, s amikor végül a költségvetés nem tudott fizetni, az új elit tagjai, ha nem is bagóért, de a valós érték töredékéért szerezték meg a jelzálog szerepébe került állami cégeket. Hodorkovszkijnak az egyik legnagyobb orosz olajipari vállalat, a Jukosz jutott, s az első években hatalmas pénzszivattyúként tekintett az igencsak rossz állapotban lévő vállalatra.

Nem sokkal az ezredforduló előtt, az 1998-as pénzügyi válság idején jött az újabb metamorfózis: stabilizálni akarta vagyonát, s jól működő, hatékony és átlátható céggé alakította át a Jukoszt. Közben milliókat adott jótékony célokra: egyebek mellett oktatásra és számítógépek vásárlására.

Elkövette viszont azt a hibát, hogy nem mérte fel, miképpen változnak meg az erőviszonyok hazájában, miután az oligarchák kedvére táncoló Borisz Jelcint Putyin követte az államfői székben. Míg a többi oligarcha – akik ma is többé-kevésbé nyugodtan ülnek dollármilliárdjaikon – beletörődött abba, hogy csak akkor tarthatja meg a vagyont, ha együttműködik a Kreml új urával, Hodorkovszkij nem állt be a sorba, s a Putyinnal folytatott beszélgetéseken is az állami korrupció visszaszorítását szorgalmazta. Hodorkovszkij egyik bizalmasa a HVG-nek azt mondta, hogy a nehéz sorból indult üzletember elvesztette realitásérzékét: úgy gondolta, ha sikerült az ország leggazdagabb emberévé válnia, legyőzheti az akkor még szürkének tartott Putyint is. Ehhez egyébként megvoltak az eszközei is, hiszen nyílt titoknak számított, hogy valamennyi parlamenti párt frakciójában voltak emberei, s a törvényhozás nem fogadhatott el olyan olajiparral foglalkozó törvényt, amely sértette volna a vállalkozó érdekeit.

A végeredmény az lett, hogy 2003-ban őrizetbe vették őt, s két tárgyaláson is elítélték sikkasztás, adócsalás és a Jukosz teljes olajvagyonának elrablása miatt. Az egykori 16 milliárd dolláros vagyont felhalmozott oligarcha szinte egy pillanat alatt vesztett el mindent: a feldarabolt Jukosz a „jó elvtársak” kezébe került, Hodorkovszkij pedig három évet töltött az egyik legrosszabb hírű moszkvai börtönben, a Matrosszkaja Tyisinában (Matrózcsönd), ahol a túlzsúfolt cellákban fél méterre állnak egymástól az ágyak, s a rabok a szoba közepén lévő lyukat használják wc-ként. A moszkvai börtön után Hodorkovszkij egy szibériai uránbánya mellett létrehozott börtöntáborba került, ahol egy varrodában dolgozott. Szabadságát 2013-ban nyerte vissza, Putyin azért adott kegyelmet neki, hogy találkozhasson betegeskedő édesanyjával.

Mihail Hodorkovszkij egyik tárgyalásán 2009-ben

AFP / Alexander Nemenov

A már „csak” 2-300 millió dolláros vagyonnal rendelkező Hodorkovszkij Svájcba költözött, s miközben az alpesi ország és Nagy-Britannia között ingázik, folyamatosan támogatja a Putyin ellen küzdő erőket. Fenntartotta – amíg tavaly decemberben az orosz hatóságok elérhetetlenné nem tették – a maga Nyílt Oroszország című internetes portálját, s most megalapította a MBH Média nevű oldalt, ahol folytatja az állami tévék által elhallgatott hírek közlését, s azt ígéri, hogy a márciusi elnökválasztás előtt új dokumentumokat hoz nyilvánosságra a Kreml korruptságáról. Esélyei ugyanakkor nem túl jók, hazájában azok vannak többségben, akik úgy gondolják, még akkor is megérdemelte a büntetést, ha a vele hasonló módon meggazdagodott oligarchák többségének a haja szála sem görbült.

Hodorkovszkij családja végig kitartott az üzletember mellett. Nem csak második felesége, Inna, hanem az első is, Jelena, akit a leendő üzletember még húszas évei közepén hagyott ott, Innáért. Hodorkovszkij érzelmei egyébként akkor a józan észnél erősebbnek bizonyultak. Már megszületett Pavel nevű fia, amikor beleszeretett a Menatepnél dolgozó Innába, s  addig ostromolta, addig táborozott új szíve választottjának háza előtt, amíg az meg nem adta magát.