Gazdaság MTI/hvg.hu 2017. december. 28. 17:13

Most jelent meg a kormányrendelet a fogorvosok pluszmillióiról

3 millió forintot ígértek nekik még az idén, most jelent meg erről a kormányhatározat.

Mint azt megírtuk, november 30-án jelentette be a kormány, hogy a kötelező ellátási körzetek fogorvosai 3 millió forintot kapnak, hogy a háziorvosok mögé felzárkózhassanak. Az első ilyen pénzt még az idei évre ígérte a kormány, de szerdán még sehol nem volt a beígért összeg.

Csütörtökön az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmmi) egészségügyért felelős államtitkársága viszont azt közölte, hamarosan megkapják a fogorvosok a hárommillió forint plusztámogatást, az erről szóló kormányhatározat és kormányrendelet pedig csütörtökön megjelent a Magyar Közlönyben. 

Az Emmi közölte, a plusztámogatás kerete 7,6 milliárd forint. Ez praxisonként 3 millió forintot jelent, amelyhez a jogosultak hamarosan hozzájutnak. 

Mint azt megírtuk, az év végén összesen közel 200 milliárdot állt neki szétosztani a kormány.

zöldhasú
Hirdetés