Gazdaság hvg.hu 2017. december. 21. 13:27

Egyre több ügynök ül a kormányközeli cégekben

Felerősödött a rendvédelmi tudás a kormány végletesen centralizált hatalomgyakorlásában.

Lépten-nyomon ügynökökbe és nyomozókba ütközik, aki a gazdasági élet szereplői között próbál eligazodni – olvasható a HVG 148 oldalas karácsonyi duplaszámában.

Legutóbb Óbuda önkormányzata döntött arról, hogy a békásmegyeri piac cégének vezetésére Horváth Antalt, a kerület előző rendőrkapitányát nevezi ki, míg a felügyelőbizottság élére Gera Károlyt, a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori alezredesét kérték fel. Az új zuglói alpolgármester, Horváth Zsolt, a DK kerületi elnöke pedig 2013-ig „fedett műveleti területen” dolgozott. Az ügynökmúlt vajmi kevéssé zavarta Karácsony Gergely polgármestert vagy a kerület többi ellenzéki politikusát.

Egy korábbi titkosügynökkel gyújtotta meg az idei adventi koszorú első gyertyáját Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is. Az Ökumenikus Segélyszervezet elnöke, Lehel László nem is tagadja, hogy az 1980-as években kapcsolatba került a titkosszolgálatokkal. De közel került a tűzhöz Doszpot Péter korábbi nyomozótársa, Csík Zoltán is. Az egykori gyilkosságis rendszeresen feltűnik Mészáros Lőrinc vállalkozásaiban, vidéki szállodák tulajdonostársaságaiban.

A biztonsági cégek rendőrségi, titkosszolgálati kötődése már-már közhely. Amikor például Pintér Sándor éppen nem belügyminiszter, akkor az egyik legnagyobb ilyen magánvállalkozás tulajdonosa.

Eközben a kormány a lehető legközelebb engedte magához a kétes hírű arab üzletembereket. A jordán tiszteletbeli konzul, Zaid Naffa, aki közvetlen kapcsolatot tart fenn Tiborcz Istvánnal, éppen a honosítását kérte, amikor elbukott a terrorelhárítók átvilágításán.

Részletek a HVG 148 oldalas karácsonyi különszámának Gazdaság rovatában.

hvg
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.