Gazdaság hvg.hu 2017. december. 18. 14:06

Vigyázat, az Iszlám Állam tábornokai elbuktak, de a pénztárnokai győzhetnek

A francia gazdasági minisztérium égisze alatt működik egy különleges szervezet, amely a nemzetközi terrorizmus pénzügyi forrásait próbálja felderíteni. A Tracfin nevet viselő testület most tette közzé legfrissebb jelentését. Ami több mint aggasztó.

Bruno Dalles, a Tracfin igazgatója kiemelte, hogy jelenleg is 150-200 közel-keleti, főleg török, libanoni és jordániai bank „dolgozik be” az ISIS-nek, vagyis az Iszlám Államnak. A katonai vereségek következtében a „kalifátus” korábbi, hadizsákmánynak tekinthető jövedelem forrásai vagy eldugultak, vagy nagyon beszűkültek. Az ISIS tündöklése csúcspontján dollár milliárdokat kaszált évente. A bevételek kb. negyven százaléka az elfoglalt olajkutakból kitermelt olaj értékesítésből jött. További negyven százalékot jelentettek az egyéb hadi zsákmányok, ezek közül az elfoglalt területek lakosságára kivetett adó volt a legfontosabb. 20 százalék jött még túszejtésből, az emberi szervekkel és a droggal folytatott kereskedelemből, továbbá az elfoglalt városok műkincseinek értékesítéséből. A legnagyobb egyszeri hadi zsákmányt 2014 júniusában szerezték, amikor 430 millió dollár készpénzt raboltak el az iraki központi bankból. 

 Pillanatnyilag, hangsúlyozza a francia jelentés, hadizsákmányból már nincs befolyó pénz. De az eddig megszerzett jövedelem is valóságos pénzhegy. És innentől jön a lényeg. Az ISIS jelenleg remekül forgatja, méghozzá nagy haszonnal, eddig összerabolt pénzét. A Tracfin jelentése szerint 150-200 közel-keleti bank működik együtt az ISIS-szel.

Az egyik nagy biznisz a tőzsdei spekuláció. Havonta kb. húszmillió dollár jut el Irakból jordániai bankokba, amelyek teljesen legális tőzsdei ügyleteket folytatnak. Aztán, a nyereséget visszaforgatják az Iszlám Állam „pénztárnokaihoz”. Ezeknek a tranzakcióknak csak egy kis része zajlik a látható bakrendszeren keresztül, persze ott is álcázva. De a lényeg: csak Irakban 140 hagyományos pénzváltó és tranzakciós ügynökség működik. Ezekben a „Hawalákban”, az évszázados tradíciók, a személyi és családi összefonódás alapján kézfogással szentesítik az ügyletet és nem elektronikus aláírással. Egy ilyen tranzakció viszonylag kis összegű, de évente rengeteg ilyen ügylet zajlik, amelyek láthatatlanok a hatóságok számára, és végül is milliárdos nagyságrendet tesznek ki. Ebbe a bizniszbe az ISIS az ellenfeleit, a síitákat és a kurdokat is bevonta, persze megfelelő mennyiségű korrupciós pénzzel – írja a Le Figaro.

Ezekről a gyanús ügyletekről már korábban brit hivatalos pénzintézetek is tettek közzé információkat, amelyek az angol sajtóban is megjelentek. A terrorizmus és a pénzmosás nemzetközi finanszírozásáról szóló friss jelentésében a francia Tracfin megerősíti ezeket a híreket. Továbbá megemlíti: az ISIS-t ma is finanszírozzák kamu jótékonysági és kulturális szervezeteken keresztül. Az adományozók homályban maradnak, de az utóbbi évek vizsgálatai alapján tudható, hogy a nagylelkű donorok egy része a szaúd-arábiai királyi családhoz tartozik.

Támogatják anyagilag az Iszlám Államot olyan dúsgazdag más Öböl-menti, jordániai vagy libanoni személyiségek is, akik hivatalosan elítélik a terrorizmust. Akárcsak az említett országok kormányai. Most már csak az a kérdés, tehet-e valamit a legális politikai és pénzügyi világ a terrort finanszírozó pénzcsapok elzárásáért. Valamit biztos, de kis kapuk, „kis csapok” mindig maradnak, amelyekből elég pénz csurog ki újabb gyilkos merényletek finanszírozására.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.