A demográfiai helyzet romlása miatt újra kell indítani a népesedéspolitikát Oroszországban – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki kedden Moszkvában egy sor intézkedést hirdetett meg a népességfogyás megelőzése érdekében.
Oroszország januártól havi támogatást vezet be az elsőszülöttek után, amelyet a gyermek másfél éves életkoráig folyósítanak majd. Ennek összege jövőre 10,5 ezer rubel lesz, 2020-ra pedig meghaladja a 11 ezer rubelt (az orosz fizetőeszköz jelenleg mintegy 4,5 forintot ér).
A támogatás személyre szabott összegét az egyes régiókban megállapított gyermeklétminimum-érték és a család anyagi helyzete is befolyásolja majd. Erre a tervek szerint három év alatt 144,5 milliárd rubelt fordítanak majd.
Putyin javaslatot tett az anyasági tőke program 2021-ig tartó meghosszabbítására és kiterjesztésére. A 2007-ben bevezetett program értelmében a második és az azon felül vállalt vagy örökbe fogadott gyerekek után az állam egyösszegű támogatást fizet ki.
Ez a lakáskörülmények javítására, oktatásra, a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi adaptációjára és integrációra vagy az anya magánnyugdíj-alapjának növelésére fordítható. Az anyasági tőke összege idén 453 ezer rubel, amely a gazdasági nehézségek miatt 2020-ig nem emelkedik.
Az elnök ígéretet tett a 2018-ban második vagy harmadik gyermeket vállalók jelzáloghitelezésének állami támogatására az évi 6 százalékos kamatláb fölött. Utasította a kormányt, a gyermekegészségügy állapotának javítására és arra, hogy fordítson 50 milliárd rubelt a gyermekorvosi rendelők korszerűsítésére. Sürgette a bölcsődei férőhelyek növelését.
Putyin szerint a demográfiai helyzet kiéleződése az előző, a második világháború és a 90-es évek közepének gazdasági és szociális visszaesése miatt bekövetkezett hanyatlás miatt előre látható volt.
Szerinte az ország jövője a gyermekekről való gondoskodás minőségétől függ. Hangsúlyozta a család intézménye megerősítésének, valamint a gyermekek teljes értékű fejlődéséhez szükséges azonos feltételek megteremtésének fontosságát.
* * * Még mindig elérhető a kamatmentes Babaváró hitel
A gyermeket tervező fiatal pároknak ideális a Babaváró támogatás. A kamatmentes kölcsön pénzügyi előnye a jelenlegi kamatkörnyezetben óriási. Számos feltételt kell teljesíteni a kedvezmény elnyeréséhez, a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával bárki leellenőrizheti, hogy megfelel-e ezeknek az elvárásoknak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
