Gazdaság MTI 2017. november. 24. 07:18

Mennyit keresünk majd jövőre? Íme a várakozások

Az idei 10-15 százalékos emelkedést követően jövőre 9-10 százalékos bérnövekedésre számít a versenyszférában a munkaadói és munkavállalói oldal, a fizetéseket a minimálbérek már bejelentett további emelkedése és a mind jelentősebb munkaerőhiány húzza felfelé – közölte a Magyar Idők.

Az idei, bőven tíz százalék feletti átlagos fizetésemeléseknél szerényebb mértékben, 8-9 százalék körül emelhetnek a cégek 2018-ban, ugyanakkor a korábbi évekre jellemző alacsony, 3-4 százalékos emelések nem térnek vissza – közölte a Magyar Időkkel Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára.

Hozzátette, hogy ezek csak várakozások, mivel a vállalati szektorban nem januártól változnak a bérek, az üzleti terveket május végéig kell leadni.

A munkaerőhiány továbbra is befolyásoló tényező lesz, ahogyan a minimálbérek már meghirdetett újabb nagyarányú emelése is.

A versenyképességi pálya ugyanakkor még nem teszi lehetővé az idei bérfelzárkóztatási szintet, ráadásul az idei 15 százalékos minimálbér- és 25 százalékos bérminimum-emelés nagyobb nyomást jelentett a cégeknek, emiatt kisebb munkaerőköltséget tudnak kigazdálkodni – mondta.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének (MTSZSZ) elnöke szerint cégmérettől függetlenül 10-15 százalékkal nőhettek az idén a fizetések a vállalati szférában a korábbi évek 3-5 százalékos emeléseihez képest, elsősorban a munkaerőhiány miatt.

A szervezet várakozása szerint a versenyszférában jövőre is fennmaradhat ez a növekedési ütem, habár saját területén a szakszervezet szeretne újabb 15 százalékos bérfejlesztést kialkudni.

A bértárgyalások már tartanak, azonban a trend megváltozott, az év közbeni béremelések miatt már nem feltétlenül januártól jön az újabb bérrendezés, lehet, hogy azt év közben lépi meg a munkaadó, ráadásul számos vállalatnál tavaly többéves bérmegállapodás köttetett – részletezte az MTSZSZ elnöke.

Hozzátette, a szakszervezeteknek már nemcsak a bérfelzárkóztatás a legfőbb céljuk, hanem az úgynevezett közérzetjavító intézkedések kiterjesztése is.

Példaként említette, hogy sok cég a megnőtt túlóraszám miatt több rekreációs lehetőséget nyújt dolgozóinak, illetve egyéb kikapcsolódási alkalmat kínál, emellett egészségügyi szűréseket is szervez.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.