A viselkedési közgazdaságtan kutatásai alapján úgy tűnik, mélyen az ember agyába van égetve az a sajátosság, hogy ugyan nagyon fontosnak találja az elő-takarékosságot, mégsem tesz érte semmit.

Nagyon sokáig a közgazdászok többsége úgy vélte, hogy az ember teljesen racionálisan gondolkodik, és ennek megfelelően dönt a legtöbb helyzetben. Az utóbbi évtizedekben azonban a viselkedési közgazdaságtannal foglalkozó szakemberek bebizonyították, hogy ez a mindennapokban nincs így. Richard Thaler – a téma legnevesebb szakértője – Nobel-díjat is kapott a munkásságáért. Egyik közeli munkatársa, Shlomo Benartzi egy TED előadásban kifejtette, hogy például a nyugdíj-megtakarítások esetében mi okozza a problémát.

A világ bármely országáról is legyen szó, mint például az Egyesült Államokról vagy Magyarországról, az öngondoskodás és azon belül is a nyugdíjra való előtakarékosság kulcsfontosságú. Itthon a magán megtakarítások jelentősége még elhanyagolható a nyugdíjon belül, azonban évtizedeken belül a kép nagyon sokat változni fog. A most működő felosztó-kirovó rendszer már két évtized múlva sem fogja tudni a most jellemző nyugdíjszintet fenntartani, így 30-40%-os nyugdíjcsökkenés is elképzelhető. Éppen ezért nem árt tudatosan kezelni a nyugdíj-megtakarítás kérdését.

Halogatás és lustaság: a legnagyobb akadály

Az amerikaiak megőrülnek az iPhone-ért, szinte csak elvétve találni olyan fiatalt, aki ne rendelkezne ilyen okostelefonnal. Ebből jön a viselkedéstani kutató találó példája: ki lenne az, aki alapból ne kötne biztosítást, kiterjesztett garanciát a telefonhoz? Az emberek döntő többsége persze megteszi ezt. Viszont ha van gyermeke, akkor nem gondol a családjára, és nem köt automatikusan a tagjaira életbiztosítást. Ennek analógiájára nem tesz aktívan félre a jövőre, vagyis nem áldoz az időskori biztonság megteremtésére.

Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy milyen sokat költ egy amerikai háztartás az olyan dolgokra is, mint a lottó. A nagy nyereség reménye, még ha csak kis valószínűségű is, annyira megmozgatja az emberek fantáziáját, hogy évente akár 1000 dollárt is képesek rá költeni. Főleg az alacsony jövedelműek nyúlnak mélyen a zsebükbe.

A megtakarításokban azt lehet látni egy felmérés alapján, hogy az amerikaiak fele egyszerűen nem tud nyugdíjra megtakarítani, mert nem képes rá. A másik 50%-nak lenne rá lehetősége, mégsem teszi ezt meg mindenki. A közkeletű magyarázat szerint túl sok erőfeszítést igényelne a nyugdíjra takarékoskodni, a megfelelő információ hiányában sokan inkább úgy döntenek, hogy nem fektetnek be.

Egyébként tisztában vannak vele az emberek, hogy szükség lenne a megtakarításra, de közbeszól az az alapvető emberi vonás is, hogy szeretünk halogatni. Sokaknál visszatérő mondat, hogy ugyan most nem vágnak bele, de majd jövőre elkezdenek takarékoskodni. Ráadásul, azok sem lehetnek teljesen elégedettek, akik félretesznek, hiszen 10-ből mindösszesen 1 amerikai az, aki elegendő megtakarítás halmoz fel.

Ettől a magyar példa sem tér el gyökeresen. Egy friss felmérés alapján a magyarok 73%-a tisztában van azzal, hogy baj lesz a nyugdíjrendszerrel, de mégis az államtól várja a megoldást. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a nyugdíjra aktívan csak a megkérdezettek 17%-a tud félretenni. Ráadásul a megtakarítások valószínűleg nálunk sem fedezik kellő mértékben az időskori kiadásokat. Például, ha csak a nyugdíjtakarékosság egy formáját, az önkéntes pénztárakat nézzük, ott az átlagos számlaegyenleg mindösszesen 1 millió forintra jön ki. Gondoljanak csak bele, hogy mi lenne, ha ezt 15-20 évre kellene beosztani…

Mindenki takarítson meg többet holnaptól kezdve

A viselkedési közgazdaságtan egyszerű megközelítést kínál arra, hogyan lehetne a megtakarítást ösztönözni, azok között, akik azt megtehetnék. Abból indulnak ki, hogy sokszor túl bonyolult lehet átgondolni egy helyzetet, ezért automatizálni kellene a rendszer. Például, ha valaki pályakezdőként belép egy céghez, akkor miért ne lehetne azonnal egy pénztárba beléptetni? Meglepő módon egy ilyen apróság is érdemi módon növelni tudja, hogy valaki havi rendszerességgel megtakarít-e a nyugdíjra.

Emellett Thaler és Benartzi a „takarítsunk meg többet holnap” elvet javasolja. Ennek a lényege, hogy még ha adott helyzetben nagy összegeket nem is lehetséges félretenni ma, érdemes egy kisebb összeggel elindulni, és ahogy nő a jövedelem, úgy egyre többet félretenni. Ezzel a módszerrel jó eredményt lehet elérni, és lényegesen nagyobb nyugdíj-megtakarítást halmozhat fel az ügyfél.