Munkaerőhiány: Parragh talált még 600 ezer befogható magyart
A magyar gazdaság munkaerőpiaci tartalékai erősen fogynak, a belső utánpótlás a közigazgatásban dolgozókból, a közmunkások és a mikrovállalkozások köréből származhat, ahol szektoronkét 100-200 ezer fős tartalék rejlik - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Esztergomban, a megyei kereskedelmi és iparkamara (KEMKIK) mesteravatóján.
A közigazgatás területén politikai döntés kérdése, hogy a területen dolgozók beléphessenek egy másfajta munkaerőpiacra, az éppen csak megélő, önfoglalkoztató mikrovállalkozóknak pedig azért lenne érdemes alkalmazottá válniuk, mert biztos nyugdíjhoz és ellátásokhoz juthatnak - mondta Parragh László.
A kamara elnöke nem tartotta reális válasznak a munkaerőhiányra a munkaerő importálását.
Szerinte a vállalkozások a jövő kihívásaira automatizálással, innovációval, robottechnika alkalmazásával válaszolnak majd, és az olcsó munkaerőre építő cégek ki fognak hullani a piac rostáján.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.