Összesítette a Magyar Biztosítók Szövetsége az elmúlt hónapokban bekövetkezett viharok után kifizetett kártérítések nagyságát.
Több mint százezer káreseményre közel hatmilliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A felhőszakadások ennél jóval nagyobb kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel nagyjából a lakások negyedére nem kötöttek biztosítást
Magyarországon a legtöbb viharkár május és augusztus között történik. Idén nyáron Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyéből jelentették a legtöbb káreseményt. Emellett Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan – írta a Mabisz.
A legtöbb esetben a házak tetőszerkezete sérült, és az ebből eredő beázás jelentette a legnagyobb gondot. Többször fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amely miatt víz alá kerültek az utcák, és károsították a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat és szuteréneket.
A Mabisz statisztikája szerint 2010-2017 között a májustól augusztusig terjedő időszakban csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a biztosítók, mintegy 80 milliárd forint értékben.
A szövetség szerint továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság. Gyakori, hogy nem a valós értékre, hanem sokszor csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlanokat. Az is gyakran előfordul, hogy egy korábban megkötött szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani a tetőtér beépítése vagy egy értékesebb ingóság beszerzése után, így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek.
A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka biztosított. Nemzetközi összehasonlításban ezzel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított – írja a közlemény.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.