Az amerikai szőlőkabóca megfertőzheti a szőlőt.
A kormányhivatalok által végzett felderítés eredményei azt mutatják, hogy az ország legtöbb megyéjében megjelentek az amerikai szőlőkabóca kifejlett egyedei, amelyek a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazma fertőzést terjesztik – tette közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
A tájékoztatás szerint a rendkívül veszélyes fertőzés terjedése a kártevő rovar elleni védekezéssel akadályozható meg. Ezért a Nébih felhívja az érintett gazdálkodók figyelmét a fertőzést terjesztő kártevő elleni többszöri védekezés fontosságára.
Az ország nagy részén ugyanis megjelentek az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) imágói. Mindez azért nagyon veszélyes, mert a kártevő egyedei fejlődésük bármely stádiumában – azaz egész életük során – fertőzőképesek és felelősek a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma terjesztéséért. A Nébih korábbi közlése szerint a kórokozó elleni harcban kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Aki nem teljesíti a jogszabályban előírt kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, és bírságot is kell fizetnie.
By Yerpo - Own work, CC BY-SA 3.0, Link
Az aranyszínű sárgaságot okozó Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma a szőlő egyik legveszélyesebb kórokozója. A fertőzés következtében a szőlőtőkék terméshozama 20-50 százalékkal csökkenhet; a beteg növények száma évente megtízszereződhet. A fertőzést Magyarországon először 2013 augusztusában Zala megyében észlelték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.