Több milliárddal támogatja a kormány egy sportlétesítmény építését. Ebben nincs újdonság, abban inkább, hogy ezt hitéleti beruházásként tünteti fel – derül ki a friss HVG-ből.
Ötmilliárd forinttal támogatja a kormány egy csepeli sportcsarnok építését, a beruházást a 2020 szeptemberében Budapesten megrendezendő Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolják. A gond csak az, hogy a katolikusoknak valójában semmi szükségük ilyen „stadiontemplomra”. A HVG információi szerint az építkezés gondolata nem is egyházi körökben fogalmazódott meg. Hanem még a 2024-es olimpiai pályázat előkészítése idején merült fel, hogy ha a 2020-as vallási rendezvényre hivatkozva állami támogatásból felépülne a sportcsarnok, akkor azt az ötkarikás játékok budapesti megrendezése esetén kölcsön lehet kérni a katolikusoktól.
Bár a kormány időközben elállt az olimpiai pályázattól, a tervezett létesítmény megépítéséről nem mondott le. Most például azt találták ki, milyen jó helyszín lenne a 2023-as atlétikai világbajnokságra – amelyre szintén pályázik az ország. Más kérdés, hogy az ötezres létesítmény nem lenne elég tágas ahhoz, hogy a rendezvény központi helyszíne legyen, de ennél is nagyobb kérdés, hogy a játékok végeztével a katolikus egyház mit kezdene a nyakán maradó épülettel.
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal összefüggő kormányzati támogatásokról a HVG e heti számában olvashat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
