A francia elnök, Emmanuel Macron személyesen lobbizott a párizsi olimpia mellett. Nem véletlenül. Tisztában van vele, hogy a város idegenforgalmi presztízsét megtépázta a sok iszlamista merénylet.
Olimpia mellett futball világbajnokságot is szeretne rendezni Franciaország. Annak ellenére, hogy Brazília, mely ezt utoljára megpróbálta, a pénzügyi csőd szélére került. Ezért a francia tervezők óvatosak: olcsó olimpiát szeretnének 2024-ben (ha hivatalosan is megkapják a rendezés jogát, amire jó esélyük van). 6,2 milliárd eurót szánnak a rendezésre. Ez jóval kevesebb, mint a londoni olimpia ára- 15 milliárd euró 2012-ben. Persze a londoni olimpia sem így indult. A párizsi Le Figaro táblázatban mutatta be, hogy a müncheni olimpia óta a költségek kezdeti tervei köszönő viszonyban sincsenek a végső árral.
Miből remélnek 10 milliárd eurós hasznot a párizsi tervezők?
Mindenekelőtt a turizmusból. Franciaország továbbra is világelső a téren, de a koronája veszélyben, hiszen a merényletek miatt megcsappant az érdeklődés. Párizsban abban bíznak: 2024 messze van. Addigra az iszlamista merényletek már csak rossz emléket jelentenek majd. Már persze, ha nem lesznek újabbak. Macron elnök optimista: ősszel feloldja a szükségállapotot, melyet a 2015-ös terrorcselekmények miatt rendeltek el Franciaországban. A tervezők abban bíznak, hogy az olimpiából a turizmusnak óriási bevétele lesz (1,4-3,5 milliárd euró). A másik nagy nyertes az építőipar lehet: 1-1,8 milliárd eurós bevételi tervvel. Franciaországban az infrastruktúra jórészt megvan, ezért kevesebb építkezést terveznek, mint Londonban vagy Rio de Janeiróban.
Az olcsó olimpia arra is vonatkozik, hogy a jegyek ára sem emelkedik az egekbe. Azt tervezik Párizsban, hogy az olimpia belépők fele 50 euróba kerül majd vagy ennél is olcsóbb lesz. A nézőtér telítettségét is óvatosan tervezik: 85%-ot az olimpiára és 75%-ot a paralimpiai versenyekre. (Londonban az olimpiai jegyek 95%-a elfogyott.) Macron elnök derűlátóan nyilatkozott és megígérte az olimpia állami támogatását. Anne Hidalgo asszony, Párizs szocialista polgármestere távolról sem ennyire lelkes. Csendben arra hívta fel a figyelmet: kezdetben mindenütt nagy volt a nekibuzdulás az olimpiával kapcsolatban, de utána keserű szájízzel konstatálták, hogy a pénzügyi mérleg, az bizony negatív.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.