Gyükeri Mercédesz
Szerzőnk Gyükeri Mercédesz

A vártnál kevesebben jöhetnek ugyan a most kezdődő vizes vb-re, ám ez nem jelenti azt, hogy az állam különösebben spórolna a hatmilliárd forintot meghaladó szállásköltségeken.

Nem csak a megnyitóünnepség eredetileg felkért fő fellépője mondta le részvételét pénteken kezdődő vizes világbajnokságon: a korábban vártnál jóval kevesebb versenyző és újságíró érkezik – tudta meg a hvg.hu. Borsa Miklós, a játékok szóvivője lapunk érdeklődésére elmondta: 2400 versenyzőt és 1600 kísérő részvételét igazolták – januárban, a nevezések kezdetekor még 3-4 ezer versenyző jelentkezésére számítottak a szervezők. (A 2400-as létszám egyébként nagyjából megegyezik a korábbi világversenyeken indulókéval.)

Az akkreditált újságírók száma sem éri el a korábban reméltet: amíg a FINA 2500 tudósító elhelyezését írta elő a Budapesten és Balatonfüreden zajló versenyek szervezői számára, azok 1370 regisztrációt fogadtak el (közülük 635-en az írott sajtót képviselik újságíróként vagy fotóriporterként, a többiek pedig a közvetítéseknél működnek közre a kéthetes eseményen).

AFP / Christophe Simon

A vb-n hivatalból résztvevők elmaradásáról már korábban hallani lehetett: néhány hete a Turizmus.com írt például arról, hogy a Bp2017 Nonprofit Kft. rengeteg már lekötött szállást mondott le. Olyan szobákat, amelyeket nyilván ki tudtak volna adni a hotelek, ám ehelyett a szervezők rendelkezésére bocsátottak, így most ott maradtak az üres szobákkal.

Hozzá kell azonban tenni: nagyon nagy kár nem éri azokat a cégeket, amelyek – az egyébként nem nyílt pályázaton, hanem 2016 végén, 2017 elején lezajlott tárgyalások alapján kiírt – tendereken megbízást kaptak a szervezőktől szállások biztosítására. A fővárosi és balatoni vendéglátókkal kötött szerződések ugyanis jelentős kötbérrel számolnak, ennek mértéke változó és természetesen a lemondás időpontjától függ, de (áprilisi-májusi lemondás esetén is) legalább 80 százalékot tesz ki. A hivatalos kezdést megelőző 7-10 napban lemondott szobákért pedig már jellemzően a teljes leszerződött szobaár jár a hoteleknek bánatpénz címén.

Bánatra azért így sem lehet okuk a hoteleknek, hiszen Budapest és a Balaton ebben az időszakban igen népszerű célpont (ráadásul a vb idején rendezik majd az idei Forma–1-futamot is). Vagyis az április közepe óta lemondott szobákat azóta jó eséllyel kiadhatták – a kiválasztottak így duplán nyerhettek a vizes vb-vel. Még akkor is jól járnak, ha áron alul adják ki a felszabadult szobáikat, ezzel pedig a többi szálloda alá ígérnek, ez pedig már versenyügyi aggályokat is felvet.

És akkor megduplázódott az összeg

Egy lapunknak nyilatkozó szállodaszolgáltató már nem volt ennyire szerencsés. Velük ugyan – a tenderek nyerteseihez hasonlóan – nem csak arról egyeztek meg, hogy hány szobára tart igényt a Bp2017 Kft., de ajánlatukban még azt is lefixálták, hogy mely csapatok számára kívánnak náluk szállást biztosítani. Sőt, a szervezők azt is kikötötték a résztvevők számára, hogy szállást csak rajtuk keresztül lehet foglalni – vagyis a szállodások közvetlenül nem szerződhettek külföldi csapatokkal. Az első tenderen azonban rajtuk kívül álló okokból meghiúsult az indulásuk, a második, májusi póttendert pedig végül lefújták a szervezők – vélhetően a csökkenő érdeklődés miatt ítélhették úgy, hogy az újabb szállodai kapacitás bevonására már nem lesz szükség.

A vizes világbajnokság nyíltvizi versenyszámainak otthont adó Balatonfüred
MTI / Bodnár Boglárka

A kötbér is hozzájárulhat ahhoz, hogy a teljes szállásköltség aligha lesz kevesebb a tenderek alapján leszerződött nettó 6,3 milliárd forintnál. Arra viszont egészen más a magyarázat, hogyan jött ki ez a hatalmas összeg – a szervezők eredetileg ennél jóval alacsonyabb, 2,8 milliárd forintos kiadással számoltak.

A szállásköltségek megduplázódása aligha lep meg bárkit, aki követte, hogyan duzzadt a vizes vb büdzséje a kezdeti 24,5 milliárd forintról százmilliárd fölé. Az indokot viszont aligha találják ki, és mi is nehezen hisszük el, ezért szó szerint idézzük a tender szövegét: „Ajánlatkérő a tárgyalások során a beszerzés részenkénti mennyiségeit oly módon pontosította, hogy

mind a határidők, mind a szobamennyiségek során a mennyiségeket megemelte,

a lemondási feltételek sávos meghatározásával. Így a leszerződött szobamennyiségek összértékei – keretmennyiségként – a becsült értékhez képest magasabbak lettek.”

Magyarul a szervezők ítélték úgy, hogy nem lesz elég a korábban tervezett szobaszám, ezért a jelek szerint "túlrendelték" magukat. Most pedig kötbérként kénytelenek kifizetni a lemondott szobák díját.

Van még egy tétel, amely jelentősen megdobja a költségeket. A tenderek és a cégekkel kötött szerződések alapján úgy számoltunk, hogy a nagyjából ötezer lefoglalt szobánál két-két fővel kalkulálhattak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban két versenyzőt, közreműködőt, FINA-munkatársat vagy újságírót szállásolnak el minden egyes szobában. A kétágyas szobáknál ugyanis felárat kell fizetni abban az esetben, ha csak egy ember foglalja azt el. Ez az olcsóbb szállodák esetében a szobaár fele-kétharmada, a luxuskategóriába tartozó hoteleknél azonban a reggeli nélkül számolt ár dupláját is elkérhetik – vagyis a költségek szempontjából teljesen mindegy, hogy egy vagy két ember részére fizetik.

AFP / Ria Novosti / Vitaliy Saveliev

Így hiába szerepel a szerződésekben például a média képviselői és a sportolók részére átlagosan (reggelivel) 30 ezer forintos szobaár, a végösszeg könnyen elérheti az 45-55 ezer forintot is. Az ötcsillagos szállásoknál pedig találtunk olyat is, amelyiknél reggeli nélkül is százezer forint egy éjszaka egy szobára számolva.

A szám nyertesei

A vb idején – júliusban és augusztusban – biztosítandó szállásokra kiírt tender több mint húsz részből állt, és három ütemben hirdettek győzteseket. A FINA vezetői, a VIP-vendégek, illetve az USA és Kanada úszócsapata ötcsillagos szállodákat vesz igénybe. Rajtuk kívül a sportolókat, a technikai személyzetet és a média képviselőit többnyire 3-4 csillagos hotelekben helyezik el. A szervezők csaknem ötezer szobában 85 ezer vendégéjszaka kapacitást kötöttek le. Az összesen 6,308 milliárd forintos megbízásokat 17 cég nyerte el.

A legnagyobb nyertes a Danubius Zrt., amely csaknem 1,7 milliárd forintos megbízást kapott 1750 szálláshelyért. Egymilliárd forint felett kaszálhat az Accor-Pannonia Hotels Zrt. is: nagyjából ezer szobáért 1,2 millliárdos megbízást nyertek el. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a két körúti luxusszálloda (a Corinthia és a Boscolo) üzemeltetője került: az IHI Magyarország Zrt. és a Boscolo Hotels Kft. 825 millió forintért biztosít összesen 350 szobát.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.