Egyre drágább az élelmiszer és a dohány, de az üzemanyagárak lassabb emelkedése miatt így is az idei legalacsonyabb inflációt mérték.
Az idei legkisebb inflációt mérte a KSH: májusban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly ilyenkor.
Az árak lassú növekedési üteme mögött az áll, hogy az üzemanyagok drágulása visszafogottabb lett – magyarázta Virovácz Péter, az ING elemzője. Arra is felhívta a figyelmet: az egyebek mellett az energiaáraktól is megtisztított maginflációs mutató 2,1 százalékot ért el, csaknem 3 év után először átlépve a 2 százalékos szintet.
Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője az adatok ismertetésekor elmondta: két ellentétes hatás alakította az adatot, az üzemanyagok árának lassabb emelkedése húzta lefelé a mutatót, ellensúlyozva az élelmiszerek áremelkedését és a dohányáruk jövedéki adójának emelése miatti drágulást.
Az élelmiszerek árai 2,7 százalékkal emelkedtek. A sertéshús tavalyi áfacsökkentésének hatása mostanra kifutott, ott már 14,8 százalékos növekedést mértek. A cukor 12,0, a sajt 7,3, a párizsi, kolbász 6,1, a kenyér 4,5 százalékkal drágult. A baromfihús adócsökkentése ellenben látszik a számokon, ennek az ára 15,7 százalékkal csökkent. A KSH egyben méri a szeszes italokat és a dohányárukat, ezek átlagosan 3,9 százalékkal lettek drágábbak.
Az egyéb cikkek ára – ebbe a csoportba tartoznak például a gyógyszerek, az üzemanyagok, a lakással, háztartással kapcsolatos kiadások, valamint kulturális cikkek – szintén átlag felett nőtt: 2,8 százalékkal. Ezen belül a járműüzemanyagok 4,7 százalékkal drágultak.
A szolgáltatásokért átlagosan 1,5, a háztartási energiáért 0,7, a ruházkodási cikkekért 0,4 százalékkal kellett többet fizetni. A tartós fogyasztási cikkek 0,3 százalékkal kevesebbe kerültek, mint egy évvel korábban.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
