Gazdaság hvg.hu 2017. május. 06. 13:36

Nem költöznek még a Várba a minisztériumok?

A 2018-as büdzséjavaslat alapján lehet, hogy még jövőre sem kerül sor a minisztériumok Várba költözésére. A parlament előtt lévő előterjesztésben ugyanis egyedül a Nemzetgazdasági Minisztérium fejezetében találni olyan tételt, ami a költözés előkészítésére utal - szúrta ki az mfor.hu

A cikk szerint Varga Mihály tárcája 13,8 milliárd forintot kap az egykori Pénzügyminisztérium épületének rekonstrukciójával összefüggő beruházások támogatására. Ez a pénz tehát az előkészületekre megy el, ám ebből nem következik, hogy még abban az évben fel is tud költözni a minisztérium a mostani helyéről, a József nádor térről. Az idei büdzsében egyébként ugyanerre a feladatra 26,7 milliárd forint lett beállítva, de az még a Miniszterelnökség fejezetében szerepel.

Fazekas István

A tervek szerint a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium apparátusának is a Várban lesz a helye, ám e két tárca fejezetében nincs utalás olyan kiadásra, amely a várbeli elhelyezéssel lenne összefüggésben. Ugyanakkor a költségvetés tartalékai szolgálhatnak hasonló célokat, azok felhasználásáról pedig év közben is dönthet a kormány - írta az mfor.hu

Eredetileg arról volt szó, hogy akár már idén felköltözhet a Várba a kormány egy része, de év elején olyan értesülések láttak napvilágot, amelyek szerint csúszik a program végrehajtása. A tervek szerint a nemzetgazdasági tárca a Szentháromság térre költözik, a Miniszterelnökség a Szent György térre, a Belügyminisztérium pedig az Országház utcába és az Úri utcába.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.