A kormány fantáziája kimeríthetetlen, ha a sport támogatásáról van szó - derül ki a kedden este benyújtott adótörvény-javaslatból.
Folytatódnak az adócsökkentések – derül ki a jövő évi adótörvény-tervezetből, amely kedden este került fel a parlament honlapjára. Az NGM által jegyzett javaslat jobbára a korábban már ismert – és Varga Mihály tárcavezető által délután ismertetett – terveket tartalmazza. Ilyen például a halhús vagy az internet áfájának 5 százalékra csökkentése, a tavaly elfogadott járulékcsökkentési program folytatása, vagy az, hogy a kisüzemi sörfőzdék évi 20 ezer helyett 200 ezer hektoliter italt állíthatnak elő.
Emellett módosul az online számlaadási kötelezettség határideje is. A 100 ezer forint feletti adótartamú számláknál ez 2017 júliusától lenne kötelező, ám a hozzá tartozó végrehajtási rendelettel máig adós a kormány. Így a rendszer első évében ezt csak önkéntes alapon kell biztosítani az adóalanyoknak.
Újdonság lehet, hogy a NAV-feketelistán közölnék azoknak az adózóknak az adatait is, akik legalább két bevallási időszakon keresztül elmulasztották bevallani áfakötelezettségüket. A jövőben pedig azoknak is pénzforgalmi számlát kell nyitni, akik alanyi adómentesek. Az is a gazdaság fehérítését szolgálja, hogy a gazdasági társaságoknak be kell jelenteniük külföldi bankszámlájukat.
A tao-rendszert is tudja fokozni a kormány: a jövőben a látványcsapatsportokat nem csak a társasági adó befizetése helyett lehet támogatni, de a bankadóból is levonható ez az összeg. Az energiacégek pedig az elektromos töltőállomások kiépítésenek a költségét vonhatják le az adóalapból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.