A kínai elnök kormányzásról szóló könyvét dicsérte az MNB elnöke.
Meg kell építeni a barátság és az együttműködés eurázsiai hídját – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke azon a könyvbemutatón, amelyen Hszi Csin-ping Kína kormányzásáról című kötetének magyar nyelvű kiadását mutatták be.
A jegybank elnöke szerint a kínai elnök könyve számos fontos üzenetet fogalmaz meg Magyarország és Európa számára. "Okos és bölcs könyvet kapunk ajándékba, egy ötezer éves kultúra, egy négyezer éves állam üzeneteit" – fogalmazott.
A könyv egyik legfontosabb üzenetének nevezte azt, hogy minden fontos gazdasági eredmény mögött politikai stabilitás és jól működő állam áll. A kínai megújulás és álom egyben a globális megújulást is célozza – mondta Matolcsy György.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.