2017. április. 21. 10:36 MTI Utolsó frissítés: 2017. április. 21. 10:48 Gazdaság

Meg kellett semmisíteni 24 tonna lengyel krumplit

Huszonnégy tonnányi teljesen jelöletlen burgonyát zárolt és semmisített meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Egy lengyel rendszámú kamion ellenőrzése során bukkantak az árura a NAV munkatársai – közölte a Nébih. Sem a raklapokon, sem a zsákokon, sem a fuvarokmányon nem volt feltüntetve a termékre vonatkozó, nyomon követhetőséget biztosító azonosító jelölés. 

A hatályos növény-egészségügyi előírások alapján minden étkezésiburgonya-szállítmánynak rendelkeznie kell nyilvántartási (regisztrációs) számmal.

Emellett lengyel vető- és étkezési burgonya behozatala, európai uniós forgalmazása kizárólag akkor lehetséges, ha a szállítmányt úgynevezett CMS-igazolás is kíséri. Az utóbbi bizonyítja, hogy a tételek mentesek a Lengyelországban elterjedt, gyűrűsrothadást okozó baktériumtól. 

Mint írják, a betegség jelentős gazdasági kárt okoz a burgonyatermesztésben, mivel nincs ellene védekezési lehetőség. Az ismeretlen eredetű burgonyatételeknél tehát az élelmiszer-biztonsági mellett jelentős a növényegészségügyi kockázat is.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.