Gazdaság hvg.hu 2017. március. 21. 08:20

Sokkal könnyebb lesz mostantól luxuslakást építeni

A legnagyobb lakások építéséről és a jövedéki adóról is szavaznak ma a Parlamentben, Parragh László feleségét pedig beválaszthatják a Monetáris Tanácsba.

Engedély nélkül is épülhet akármekkora lakás, ha nem eladásra szánják, hanem a tulajdonos lakhatására. Lázár János törvényjavaslatát ma fogadhatják el a parlamentben. Tavaly óta már elég az egyszerű bejelentés, ha magánszemély épít 300 négyzetméternél nem nagyobb új lakást nem eladási célra, most azonban eltörlik a mérethatárt.

A változó szabályok csak az új törvény néhány hónap múlva várható hatálybalépése után induló ügyekre lesznek érvényesek. Vagyis már folyamatban lévő engedélyezési eljárásokat az eddigi rendelkezések szerint kell lefolytatni.

Szintén ma délelőtt szavaznak arról, hogy átírják a jövedéki adó törvényét. Az új jövedéki szabályozás így április 1-je helyett július 1-jétől lesz hatályos. Már ez is egy módosított időpont volt, eredetileg januártól éltek volna az új szabályok. A több mint 17 ezer jövedéki tevékenységet végző vállalkozásnak február 28-ig kellett nyilatkoznia arról, hogy tevékenységét folytatja-e. A határidőt elmulasztó vállalkozások ehelyett még május 15-ig nyilatkozhatnak.

A módosítással többek között a konyakos meggyet is előállító csokoládégyártóknak is kedveznének.

Megváltoztatják azt a szabályt is, amely szerint ugyanazok az adószabályok vonatkoznának a nikotinmentes e-cigarettákra, mint azokra, amelyekhez nikotint használnak. Így csak a nikotintartalmú töltőfolyadék tartozik majd a jövedéki szabályozás hatálya alá.

Ma választanak két új tagot az MNB Monetáris Tanácsába: Parragh Bianka, az MKIK-elnök Parragh László felesége, valamint Kocziszky György kerülhet be a testületbe.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.