Bár Magyarországon a jogosultak több mint a felének 100 ezer forintnál is alacsonyabb a nyugdíja, akad néhány nyugdíjas, akinek milliós összegeket utalnak.
A három legmagasabb öregségi nyugdíj átlagösszege 2016. decemberben 2 310 017 forint volt - tudta meg a Pénzcentrum az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságtól (ONYF).A rekordnyugdíj összege egyébként nagyon gyorsan növekszik, hiszen 2014-ben csupán 870 ezer forint volt Magyarországon a csúcsnyugdíj. 2015 januárjában pedig már 1,3 millió forint, tavaly pedig már 1,5 - 2 milliós összegekről írt a sajtó.
A magyar nyugdíjrendszerben eltörték a járulékplafont, aminek az lett a következménye, hogy akik a magas jövedelmük után magas összegű járulékot fizetnek huzamosabb ideig, magasabb nyugdíjra is számíthatnak.A Pénzcentrum.hu cikkéből az is kiderül, hogy milyen megoldások léteznek a kiugró egyenlőtlenségek megszüntetésére.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.