Az Európai Parlament döntésének az apropója még nem a mostani botrány, hanem egy néhány évvel ezelőtt nagy vihart kavart ügy.
Az élelmiszer-ellenőrzések szigorításáról szavazott szerdai ülésén az Európai Parlament. Az új szabályok az ételek jobb nyomonkövethetőségét, a hamisítás visszaszorítását, így a fogyasztói bizalom helyreállítását célozzák – áll az EP közleményében.
Ennek része például átfogó és hatékony ellenőrzés az egész élelmiszerláncban, nem előre bejelentett, kockázatalapú ellenőrzések minden ágazatban, hatékonyabb fellépés a csalások ellen, és az EU-n kívülről érkező import ellenőrzése.
Az EP-ben most elfogadott szabályozás nem a nemrég kirobbant élelmiszerbotrány nyomán született, hanem egy korábbi ügy eredménye. Ez a lóhúsbotrány volt: 2013 elején derül ki, hogy számos, a címkéje szerint marhahússal készülő, Európában forgalmazott készétel valójában lóhúst tartalmazott.
A közelmúlt nagy port kavaró hamisítási botrányai (mint például a lóhús botrány) arra mutattak rá, hogy a hatóságoknak hatékonyabb eszközökkel kell tudnia ellenőrizni az élelmiszer lánc összes tagját. Az új rendelet 16 korábbi vonatkozó jogszabályt fog össze egyetlen szövegbe és gyorsabb vészhelyzeti reagálást tesz lehetővé.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.