Gazdaság MTI 2017. február. 01. 06:09

Roszatom-vezér: Jövőre kezdjük az építkezést Pakson

Az elsőfokú környezetvédelmi engedély már megvan, még a magyar nukleáris hatóság és az Európai Bizottság engedélyére várnak. Alekszej Lihacsov, aki a Putyin-látogatás előtt egy nappal már Budapestre jön, nyílt és átlátható tendereket ígért a magyaroknak.

A paksi atomerőmű új blokkjának építése az előkészítési szakaszban tart, az építési munkálatok megkezdésének időpontja a tervek szerint a 2018-as év - mondta a Alekszej Lihacsov, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója a kormánypárti Magyar Időknek és a Világgazdaságnak adott interjújában.

A szerdán közölt interjúkban Alekszej Lihacsov elmondta, a projekt megkapta az elsőfokú környezetvédelmi engedélyt, illetve partnereik telephelyengedély-kérelemmel fordultak a magyar nukleáris hatósághoz. "Bízunk benne, hogy rövidesen az Európai Bizottság részéről az utolsó eljárást illetően is megtörténik a jóváhagyás, és megkezdhetjük a projekt aktív megvalósítását" - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy mikorra várható a tender kiírása a nem nukleáris nagyberendezésekre, így a turbinasziget berendezéseire, a vezérigazgató azt mondta, egyelőre korai lenne még konkrét határidőkről beszélni.

Lihacsov szavai szerint a beszállítókkal folytatott együttműködésre kiemelt figyelmet fordítanak. A projekt megvalósítása során a berendezések és szolgáltatások beszerzéseire vonatkozó tenderek nyílt és átlátható módon, az Európai Unió előírásaival teljes összhangban kerülnek lebonyolításra. A berendezések és szolgáltatások potenciális beszállítóiként a beszerzésekben az összes érdekelt - köztük a unió országainak vállalatai - egyaránt részt vehetnek. "Természetesen számítunk a magyar vállalatok jelentős részvételére, a projektben a magyar beszállítói részarány, azaz a helyi iparvállalatok részvétele elérheti a 40 százalékot - emelte ki.

Alekszej Lihacsov beszélt arról is, hogy a Roszatom világelső a külföldön épített atomerőművek számát tekintve. Harmincnégy blokkot épít a világ 12 országában Európában, a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, valamint az ázsiai csendes-óceáni térségben, és Pakson is a világ egyik legbiztonságosabb típusának tartott VVER-blokkokat használják.

Alekszej Lihacsov Vlagyimir Putyin orosz államfő csütörtöki budapesti látogatása előtt már szerdán megérkezik, hogy tárgyalásokat folytasson magyar partnereivel.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.