Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnökként akadályozta meg az adóelkerülés ellen tervezett európai uniós lépések meghozatalát – az Európai Bizottság elnökét érintő legújabb botrányt német diplomáciai iratok kiszivárogtatásával közölte az NDR közszolgálati rádió.

A hír önmagában persze nem meglepő. Amíg Jean-Claude Juncker a magyar közvéleményben inkább baráti taslijai miatt vált ismertté, Európában egy olyan, mindössze félmilliós ország vezetőjeként, amely az adóelkerülő cégek Mekkája.

Maga a politikus eddig igyekezett elhatárolódni ettől. Erre különösen európai bizottsági elnökségének legelső napjaiban kényszerült, amikor az International Consortium of Investigative Journalism újságíró-szervezet közzétette több száz titkos adómegállapodásnak a szövegét. Ezekből kiderült: számos multicég kerülhette el az adófizetést a luxemburgi adóhivatallal kötött megállapodásnak köszönhetően.

A LuxLeaks kiszivárogtatott megállapodásait 2002 és 2010 között kötötték, Juncker pedig 1995-től 2013-ig volt Luxemburg miniszterelnöke. Emellett 1989-től húsz éven keresztül pénzügyminiszterként is dolgozott az országban, és ha ez nem lenne elég, 2005-től 2013-ig ő vezette az euróövezeti országok pénzügyminisztereinek nem hivatalos, ám annál befolyásosabb tanácsát, az Eurogroupot is.

A LuxLeaks persze épp úgy nem akadályozta meg Junckert a bizottsági pozíció elfoglalásában, mint Orbán Viktor magyar miniszterelnök és akkori brit kollégája, David Cameron vétója. És az ügyet nem csak ő úszta meg sértetlenül, hanem majdnem mindenki. Eljárást egyedül a kiszivárogtató ellen indítottak, és első fokon kettejüket felfüggesztett börtönre ítélték.

Maga Juncker pedig egy 2015 szeptemberi meghallgatásán azt mondta az Európai Parlament adóügyi bizottságában az őt faggató képviselőknek: „Túlzásba esnek, ha azt gondolják, ezen a téren ilyen politikai tehetséggel rendelkezem”.

Tehetség és lehetőség

Most azonban úgy tűnik: mégiscsak megvolt benne ez a tehetség, hiszen nem csak adóhivatala folytatott kemény küzdelmet a legális adóelkerülés érdekében, de kormánya is. A most kiszivárogtatott német diplomáciai levelezésből ugyanis az derült ki: az üzleti adózás etikusabbá tételével foglalkozó uniós munkacsoport munkáját is aktívan akadályozták a luxemburgi kormány képviselői.

A munkacsoportot még 1998-ban alapította az EU kimondottan abból a célból, hogy próbáljon meg fellépni a tagországok közötti agresszív adóverseny, illetve a kiskapukat kihasználó adótervezés ellen. Azóta is ülésezik, mostanában havi rendszerességgel. Nem hallott róla? Nem az ön hibája, vélhetően azért, mivel nem egyedül a luxemburgi diplomaták próbálták az eltelt csaknem húsz évben megtorpedózni a munkáját.

AFP / Patrick Hertzog

Valami mégis változott Juncker hivatalba lépése óta: a bizottság az elmúlt több mint két évben szószólója lett a céges adóelkerülés elleni harcnak. Egy javaslatcsomag is született, sőt több multicég esetében komoly bírságot is kilátásba helyezett Brüsszel.

Az első nagy fogás a Fiat és a Starbucks volt még 2015 őszén. Az autógyártó egy cégen belüli hitelezési séma segítségével minimalizálta az adóalapját, míg a kávézókat üzemeltető amerikai multi a láncon belül egymástól beszedett licencdíjakkal.

A bizottság azóta nekiment a belga adóhivatalnak is, amely nyílt kampányban kínált előnyösebb feltételeket az országban letelepedő külföldi cégeknek. Az igazi nagy falat viszont az Apple volt, amelynél 13 milliárd euró elmaradt adó megfizetését írta elő idén augusztusban Brüsszel.

Ki vétóz?

Van azonban egy szépséghibája a történetnek. A bizottság ezeknél az eseteknél csak annyit tud mondani, számításai szerint mennyi az elmaradt adó, azt azonban nem szedheti be. Talán kikényszerítheti a beszedését, azzal az indoklással, hogy az adóelőny valójában jogtalan állami támogatást jelent a cégek számára. Végső soron mégis a tagország adóhatósága lesz az, amelyik megállapítja és elvárja az adókülönbözetet.

Már ha akarja.

Vannak azonban felsőbb szempontok, amelyeket egy ország ilyenkor mérlegel. Így fordulhatott elő például az Apple esetében az, hogy az ír kormány a döntés bejelentése után nem sokkal már tiltakozott, vétót és pert emlegetett Brüsszellel szemben – ahelyett hogy azt számolgatta volna, mire költi a nyakába szakadó 13 milliárd eurót.

A felsőbb szempont egyszerű és Magyarországon is jól ismert: a kormányok inkább szemet hunynak afelett, hogy egy cég alig vagy egyáltalán nem fizet társasági adót, csak cserébe foglalkoztassanak embereket, fizessék utánuk az adókat és a járulékokat, vásároljanak a helyi beszállítóktól, pörgessék az exportot.

Ennek tudható be az is, hogy a magyar parlament 9 százalékra csökkentette a társasági adót. Ez a lépés ugyanis nem annyira a kisvállalkozókat segíti – az esetükben, pontosabban 500 millió forintos adóalapig mostanáig is 10 százalékos volt az adó mértéke –, inkább a nagyobb cégeket, akiknek 2017-től tíz százalékponttal kisebb a tao. Ez a kulcs a legalacsonyabb az EU 28 tagországa közül, még az írek is 12,5 százalékot várnak el a (nem kivételezett) cégektől.

Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy Magyarország még így sem lett adóparadicsom, hiszen az élőmunkát terhelő adók nálunk a legmagasabbak közé tartoznak a viszonylag alacsony és egykulcsos személyi jövedelemadó ellenére. Mindez azonban azokat a cégeket érinti, amelyek valós tevékenységet folytatnak egy országban – Luxemburgban pedig nem erről volt szó.

Ott jellemzően holdingokat alapítottak, és ezek kötöttek megállapodást az adóhivatallal. A rendszer pedig gond nélkül működik a LuxLeaks botrány kirobbanása óta is: az Eurodad nemrég közölt összesítése szerint Luxemburgban csak 2013 és 2015 között 119-ről 519-re nőtt a nemzetközi cégeken belüli tranzakciókat engedélyező különalkuk (APA) száma. 

Juncker, a rossz fiú?

Az Európai Bizottság szóvivője kedden uborkaszezonban bedobott szakállas sztorinak, a kihűlt leves felmelegítésének nevezte a szivárogtatást. Margaritisz Szkínasz hozzátette: az újságírók megfeledkeznek arról, a bizottság és javaslatára maga az EU milyen komoly lépéseket tett az adóelkerülésekkel szemben. Emlékeztetett: éppen január elsején indult el az a mechanizmus, amelynek a keretében a tagállamok kötelesek egymást tájékoztatni a náluk működő cégekkel kötött új adómegállapításokról (ezek teszik lehetővé, hogy egy cég az általános szintnél alacsonyabb kulccsal adózzon), jövőre pedig már a 2012 óta meglévő ilyen egyezményeket is hozzáférhetővé kell tenni.

A bírálók ugyanakkor nem mulasztják el megjegyezni azt, hogy hiába állt elő a bizottság nagyszabású javaslatokkal, azok vagy nem is várnak el kötelező szigort, vagy ha mégis, a tagországok aligha fogadják majd el ezeket. Márpedig a végső döntést mégis csak ezek az országok hozzák meg az EU-ban – és nem Luxemburg lesz az egyetlen, amelyik vétózni fog.