Gazdaság MTI 2016. december. 22. 10:46

Rekord mennyiségű adomány érkezett a Mikulásgyárba

Idén eddig több mint 125 ezer kilogrammnyi adomány futott be. Szerdán ugyan hivatalosan bezárt a Mikulásgyár, de a Lurdy Házban lévő gyűjtőhely még pénteken is nyitva lesz.

Idén rekordmennyiségű, már több int 125 ezer kilogrammnyi adomány érkezett a Mikulásgyárba és ez a mennyiség még nőni fog, mert a postákon feladott adományok egy része még nem érkezett be – mondta Zsolnai Endre, a Mikulásgyár főszervezője. Idén külföldről is sok adomány érkezett, az első Norvégiából, az utolsó pedig várhatóan Japánból megy.

Idén mintegy 200 ezer ember kereste fel a Mikulásgyár vidéki – debreceni, nagykanizsai, kaposvári, miskolci, szegedi, szolnoki és Zala megyei, valamint két fővárosi – gyűjtőpontjait, ahol a gyerekeket programokkal is várták.

A Mikulásgyár által összegyűjtött adományokat a Magyar Posta szállítja a Magyar Vöröskereszt központjába, a szervezet a rászorulóknak juttatja el az ajándékokat.

Az idei rekordmennyiségű adománnyal egyébként meghaladja az egymillió kilogrammot a Mikulásgyár által az elmúlt 12 évben összegyűjtött adományok súlya – olvasható a közleményben.

Más máshogy segít

 

Ingyenfuvar a kórházból - országos akcióvá növi ki magát az ötlet

Egy szegedi taxis kitalálta, azzal segít a szegényebb családokon, hogy a karácsonyi ünnepekre ingyen hazaviszi a gyereküket a kórházból, vagy ha ez nem megoldható, a szülőket viszi be. Az ötlet elkezdett terjedni, mára több mint 300 ember csatlakozott.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.