Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Rettegve várja Európa a hétvégi olaszországi népszavazást. Nem véletlenül: ha Matteo Renzi kormányfőnek nem sikerült meggyőznie a választókat, súlyos politikai és gazdasági válságot eredményezhet, amely az egész EU sorsára hatással lehet.
Azt hitte, a Brexitről döntő népszavazás volt az év arculcsapása? A java csak most jön: a vasárnapi olaszországi népszavazás sokkal súlyosabb problémákat hozhat a felszínre, és ha minden rosszul sül el, megroppanhat az euróövezet is.
Az EU ellen szavaznak?
Magának a referendumnak sok köze nincsen sem az EU-hoz, sem a valutaunióhoz. A kezdeményező olasz kormányfő, Matteo Renzi egyfelől a parlament felsőházának a hatalmát szeretné megnyirbálni. A szenátus létszámát 315-ről 100 főre csökkentené, és néhány döntést leszámítva (ilyen például az államfő megválasztása vagy az uniós alapszerződések jóváhagyása) szimplán véleményező szerepet kapna a testület.
A kormányfő a lépéssel az állami döntéshozatal gördülékenyebbé tételét szeretné elérni, bírálói szerint azonban csak saját hatalmának erősítését tartja szem előtt. Akárcsak a másik alkotmánymódosítás, amely az olasz régióknak az elmúlt évtizedekben átadott hatásköröket venné vissza.
Az üzleti körök támogatják a módosítást, hiszen a döntéshozatal egyszerűsítéséből a gazdaság hasznot húzna. A szavazóbázis magját azonban nem az olasz nagyvállalatok vezetői adják. Enyhén skizofrén helyzet állt elő például a Fininvestnél is, ahol a cégvezetői kör kiáll Renzi mellett, a cégvezér viszont nem. Igaz, ezt a cégvezért Silvio Berlusconinak hívják, és a gazdasági megfontolások helyett inkább a politikai szempontok vezérlik. Akárcsak Renzi ellenzékét, köztük a populista, euróellenes Öt Csillag Mozgalmat és a szélsőséges, Olaszország kettészakításáért küzdő Északi Ligát.
A referendum előtt két héttel, az utolsó lehetséges időpontban közölt közvélemény-kutatások többsége a nem tábor kis előnyét jelzik, emellett azt, hogy igen magas a bizonytalanok aránya. Vagyis - okulva az amerikai elnökválasztásból - nem is érdemes megjósolni, mi lesz a végeredmény.
Oda Renzi, oda a stabilitás?
Matteo Renzi ebben a helyzetben emelt tétet, amikor közölte: ha a referendumon a „nem” kerül többségbe, benyújtja a lemondását. Hasonló lemondást láttunk Nagy-Britanniában is a Brexit-népszavazás után, ám ott egyértelmű lett a képlet, főleg azért, mivel a kormányzó konzervatívoknál nem vártak el párthűséget. Így David Cameron egyszerűen átadta a kormányzást egy Brexit-párti kormánytagnak, nem írtak ki új választásokat.
Ha Renzi taktikája bejön, akár meg is erősítheti a hatalmát. Ha viszont lemond, előre hozott választások jöhetnek, várhatóan jövő nyáron (valamikor a francia elnökválasztás és a német parlamenti választás között), addig pedig még a legkonszolidáltabb elemzők is politikai válságot jósolnak. A bizonytalanságnak ráadásul nemhogy véget vetne a voksolás, de még ronthat is a helyzeten.
Mindenkiben élénken él még a 2013-as olasz választások emléke, amikor az első három helyezett szinte ugyanannyi voksot szerzett. Akkor a Pier Luigi Bersani vezette Demokra Párt és Silvio Berlusconi jobbközép koalícióját mindössze 124 ezer szavazat választotta el a 60 milliós országban, nyomukban pedig ott volt a komikus Beppe Grillo pártja, az Öt Csillag Mozgalom.
A helyzet annyiban hasonlít a 2013-ashoz, hogy most is félő, egyik párt sem tud majd többségi kormányt alakítani a választások után. Renzi ugyan a választási törvény módosítását ígéri – ezért húzódna nyárra a voksolás –, ám ez is kétélű fegyver. A kormányfő ugyan megszilárdíthatja ott is a hatalmát, ám nem feledkezhet meg Grillóról. Az Öt Csillag népszerűsége ugyanis folyamatosan nő, és ebben része lehet annak is, hogy a politikus egy újabb referendumot ígér. Akkor már az olaszok euróövezeti tagsága lenne a kérdés.
Kilépnek az olaszok az euróövezetből?
Az nem tűnik valószínűnek, hogy az olaszok a népszavazás másnapján kilépjenek az euróövezetből, sőt a Bloomberg szerint arra sem lehet mérget venni, hogy egyáltalán eljut a kérdés egy referendumig. Ehhez ugyanis alkotmánymódosításra, ahhoz meg kétharmados parlamenti jóváhagyásra lenne szükség.
Maguk az olaszok sem lelkesednek az Italexitért. A Bloomberg a Community Media Research és az Intesa SanPaolo felmérését idézi, amely szerint csak a megkérdezettek 15,2 százaléka szeretne megszabadulni a közös pénztől, több mint kétharmaduk pedig kimondottan kedveli a lírát leváltó eurót.
A Brexit után persze egy ilyen radikális lépés sem elképzelhetetlen, ami komoly válságot hozhat egész Európában. A valutaunióból való távozás semmivel sem egyszerűbb folyamat, mint az uniós kilépés. A pénzcserének ráadásul még a mechanizmusa sincs meg, félő azonban, hogy gazdaságilag is sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint a britek kilépése. Itt ugyanis nem csak egy ország stabilitása a tét, hanem másik 18-é is.
A legnagyobb vesztesek mégis az olaszok lennének. A britekkel ellentétben ugyanis távolról sem olyan stabil az olasz gazdaság, hogy épen átvészelje akárcsak a bizonytalanságot. A JPMorgan Chase elemzői szerint már a kilépés felvetése is olyan piaci nyomást gyakorolna a politikusokra, hogy önszántukból vonnák vissza az erre vonatkozó javaslatokat.
Hol buknak nagyot?
A piacot már a mostani referendum is ingerültté tette. Az euró az elmúlt egy hónapban (ekkor volt az amerikai elnökválasztás is) 3 százalékot esett a dollárhoz képest és ezzel a 2015 márciusi szintre esett vissza a kurzus. Az olasz állampapírok hozama is nő: több mint egy év alatt most először került 2 százalék fölé a tízéves kötvények után fizetendő kamatteher.
Az olasz gazdaságnak erre pont nincs szüksége. Már azért sem, mivel a növekedést a válság óta sem sikerült beindítani az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságában (a bővülés az 1 százalékos szintet sem éri el, és a friss prognózisok szerint nem is fogja a következő 2 évben sem), az államadósság pedig a GDP 133 százalékát teszi ki. Ez több mint a kétszerese az EU-ban engedélyezett 60 százaléknak, és ennél rosszabb helyzetben csak a folyamatos válsághelyzetben levő görögök vannak, ahol 177 százalékos az adósság.
Az már önmagában gond, ha ennek az adósságnak a kamatterhe nő. Mindez azonban eltörpül amellett, hogy a négyezer milliárd eurós olasz bankrendszert tényleg csak az ima tartja egyben, a népszavazás bukása pedig végzetes hatással lehet rá.
Szakértők akár nyolc bank csődjét sem tartják kizártnak, ezek között van a világ legrégebbi, ma is működő pénzintézete, a Monte dei Paschi di Siena, amely a harmadik legnagyobb tagja az olasz bankszektornak. Az elemzők nem a levegőbe beszélnek: a Brexitről döntő népszavazás után a tőzsdéken legjobban ez itáliai hitelintézetek részvényei estek, szimplán azért, mert ezeket érezte a legkiszolgáltatottabbnak a piac. A bankok értéke a felére esett vissza az elmúlt hónapokban, miközben a nem fizető hiteleké 360 milliárd euróra nőtt. (Ez a teljes hitelállománynak és az olasz GDP-nek is az ötödét teszi ki.)
A kis pénzintézetek bedőlése a nagyobbakra is hatással lehet, és – mint a Financial Times megjegyzi – a legnagyobb olasz bank, a Magyarországon is működő UniCredit jövő évre tervezett feltőkésítését is veszélybe sodorhatja. (A bank december 13-án közli erre vonatkozó terveit, szakértők 13 milliárdos tőkeinjekciót várnak.)
Az olasz bankrendszer válsága akkor sem oldódik meg egy csapásra, ha Renzi sikert ér el a népszavazáson. Az itáliai bankokkal szembeni bizalmatlanság pedig negatívan érintheti a Magyarországon is jelen levő UniCreditet, illetve a CIB anyacégét, az Intesa Sanpaolót is. Csődbe ugyan nem mennek, ám a nyolc kockázatos bank bedőlése őket, de akár a teljes európai bankrendszert megrendítheti.
Az isten pénze sem lenne elég?
Ráadásul a bankmentés sem lenne annyira „egyszerű”, mint az elmúlt években. Az EU új bankmentési mechanizmusa ugyanis már nem uniós segélyhitellel oldja meg a válsághelyzetet, a szanálásból először is a bank részvényeseinek kell kivenniük a részüket. Az olasz bankok esetében ez sokszor magukat az olasz polgárokat jelenti, ugyanis nagyjából 225 milliárd eurónyi kötvény kisbefektetők kezében van – igen, ez újabb politikai válsággal fenyeget. És azt sem lehet kizárni, hogy olyan bankpánik alakul ki, mint a görögöknél, ahol 2015-ben vészes sebességgel vették ki a betéteket.
Az olasz kormány ugyan betenné a bankokba a 40 milliárdosra becsült tőkeinjekciót, ám ezt meg az EU nem szeretné. Nem véletlenül: az megint csak az államadósságot növelné, ha pedig ez finanszírozhatatlanná válik, a göröghöz hasonló helyzet áll elő egy hatszor nagyobb országban. A görögökkel ellentétben azonban az uniós kasszából képtelenség lesz megmenteni Itáliát.
Az Economist éppen ezért gondolja úgy, mindenki jobban járna, ha mégis a "nem" győzne a vasárnapi referendumon. A tekintélyes brit lap szerint Renzi reformjai eddig sem voltak elég átütőek, ennél sokkal erőteljesebb átalakulásra van szüksége. És ha a kormányfő bukása az eurót is magával sodorná, legalább kiderülne: a közös európai pénz annyira törékeny volt, hogy csak idő kérdése volt, mikor pusztítják el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.
