Gazdaság hvg.hu 2016. november. 13. 18:19

Romániában fér majd el söralátéten az adóbevallás, nem nálunk

Ott megígérték az adórendszer egyszerűsítését, de meg is csinálták.

Jóformán pontosan egy hónappal a december 11-re kiírt romániai parlamenti választás előtt a bukaresti törvényhozásban senki sem akadta, aki ellent mondott volna az adórendszer leegyszerűsítésére, jegyezte meg a napi.hu. A döntés értelmében 102 adót és adminisztrációs díjat töröltek el.

Az eltörölt díjak közül az egyik legjelentősebb a rádió- és televízió-előfizetési díj, amelyet az áramszámlákon fizettek a románok. Szakértők szerint ennek kiiktatásával torzulhat a tájékoztatás szabadsága, hiszen a mindenkori kormány kénye-kedve szerint határozhatja meg az állami média anyagi támogatását.

A másik sokakat érintő változtatás a használt autók vásárlását terhelő környezetvédelmi díj megszüntetése. Ezzel az lehet a gond, hogy ösztönözheti a használt nyugati autók bevitelét, hiszen azok így olcsóbbá válnak.

Igaz ugyanakkor, hogy az EU már korábban is az uniós szabályokba ütközőnek tartotta a román környezet-terhelési díjat, így mindenképpen változtatni akartak rajta
zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.