Legkorábban 15 év múlva, azaz 2031-ben vezetheti be Magyarország az eurót - mondta Matolcsy György jegybankelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak (FAZ).
Az euró "pillanatnyilag nem nagyon vonzó", és Magyarország ugyan szerződéses kötelezettségének megfelelően csatlakozik majd a valutaunióhoz, bevezeti az eurót, de nem siet ezzel a lépéssel – közölte Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a FAZ szerint.
Az ország szerinte messzemenően teljesíti a maastrichti kritériumokat, de van egy nem hivatalos, "hallgatólagos előfeltétel" is, mégpedig az uniós átlag elérése az egy főre jutó jövedelmet tekintve. Az egy főre jutó GDP-t tekintve Magyarország 68 százalékon áll, és "15-20 év eltelik még, mire elérjük a 100 százalékot és bevezethetjük az eurót" – mondta Matolcsy György.
Matolcsy György a lap szerint arról is beszélt, hogy "az úgynevezett migrációs politika gyengítette az EU stabilitását", és "ettől szenved a verseny-, és reformképesség".
Az MNB-elnök szerint az EU-ban a vezető politikai osztály egyre inkább elveszti az emberek támogatását, mert az uniós intézmények és egyes nyugati tagállami kormányok nem vették komolyan a migránsok beáramlása körüli lakossági aggodalmakat, ami a gazdasági reformok halogatásához, a politikai szélsőségek megerősödéséhez és Európa-ellenes hangulathoz vezet, Nagy-Britannia esetében pedig hozzájárult a kilépéshez az EU-ból.
Hozzátette, hogy a menekültkérdésben és a politika más területein is a magyar kormány más kormányokkal ellentétben élvezi a lakosság széleskörű támogatását. Mint mondta, "kétszer győztünk kétharmados többséggel, ami azt jelenti, hogy fenntartjuk a politikai stabilitást".
Matolcsy György "merő badarságnak" nevezte Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter követelését, hogy Magyarországot zárják ki az EU-ból. Hozzátette, hogy ennek megvalósítására nincs is jogi lehetőség. Szerinte "nem Magyarország fenyegeti az összetartást és a demokráciát Európában, sokkal inkább a rossz döntések az EU-ban, amelyeket az emberek feje felett hoztak meg felelőtlen, és részben nem is választott politikusok, mindenekelőtt Brüsszelben".
Valamennyi tagállam közül Magyarország profitál leginkább az uniós pénzekből Matolcsy György szerint. A jegybankelnök közölte, az uniós tagság "létfontosságú Magyarországnak, de ez nem jelenti azt, hogy az EU eljárása mindig helyes".
Példaként említette az EU-tól és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) a pénzügyi válság idején kért segítséget. A támogatók által ajánlott "megszorítási politika önmagában véve sehova sem vezetett", a kilábalás nem is ennek tulajdonítható, hanem a nemzeti döntéseknek, a "hagyományos és nem hagyományos gazdaság-, költségvetés- és pénzpolitika keverékének". Ennek révén sikerült a gazdaságot újra növekedési pályára állítani, beindítani az államháztartási konszolidációt és csökkenteni az államadósságot – emelte ki Matolcsy György.
A Népszabadság kiadásának felfüggesztéséről is beszélt a jegybank vezetője. "Megértem a tulajdonost, nem éppen sokat ígérő egy évente 3 milliárd forintos veszteség" – mondta. Hozzátette, hogy nem tart a sajtó sokszínűségének korlátozásától, és úgy véli, a magyar médiarendszer "sokszínű és lüktető, és kritikusabb, mint némely régi demokráciában".
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.