Gazdaság hvg.hu 2016. november. 04. 08:53

Sokba fáj majd a magyar adófizetőknek a kínai gigahitel

A Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítására szánt összeg a korábban kalkulált 472 milliárd helyett 550 milliárd forint. A Magyar Nemzet kiszámolta, mekkora költségei lesznek az ehhez felhasznált kínai állami hitelnek.

Egy egy évvel ezelőtti, de nyilvánosságra nem hozott kormányhatározat rendelkezik arról, hogyan finanszírozzák a Budapest–Belgrád-vasútvonal felújítását: 85 százalékban egy húszéves futamidejű kínai állami hitelből fizetné ki a kormány a gigaberuházás több százmilliárdos összegét – értesült a Magyar Nemzet kormányközeli forrásból.

A kínai Eximbank által folyósított hitel 467,5 milliárd forintot tesz ki, a legkedvezőbb feltételek mellett is 97,5-146 milliárd forintra rúgnak majd a kamatok, azaz 565-613 milliárdot kell visszafizetnie a magyar államnak.

Ehhez jön még a 82,5 milliárd forintos önerő.

A kormányhatározat meghozatalakor a szerb–magyar határig húzódó fejlesztés értékét még 472 milliárdra becsülték, ám az olimpiai pályázati tervek miatt az összeg közben 550 milliárdra nőtt. A kamatot 2 és 3 százalék közé lőtte be a kormány, de ez függhet attól is, hogy a magyar vállalkozások mennyi megbízáshoz jutnak a projektben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hivatalosan azt közölte, hogy a kínai állami bankot csak akkor választják, ha Peking ajánlata kedvezőbb lesz, mint bármely európai fejlesztési banké.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.