Ez a hetvenmillió ember nemzetközi mércével is extra nélkülözőnek számít, hiszen éves jövedelmük mindössze 2300 jüan, azaz kb. 340 dollár, tehát kevesebb, mint napi egy dollárból élnek. A kínai nagyon szegények főleg a legelmaradottabb belső, tehát a tengerparttól távol lévő, tartományok falvaiban élnek.

A kínai kormány abban látja a megoldást, hogy áttelepíti ezeket az embereket a fejlettebb régiókba. Az akciót a központi és a helyi költségvetés, továbbá két nagy kínai bank hiteleiből fedezik. De valamilyen, persze sokkal szerényebb anyagi ráfordítást az áttelepülőknek is vállalniuk kell. Vélhetően kedvező kamatozású, hosszú távú hitel formájában. A 140 milliárd dollárból lakást és megfelelő infrastruktúrát építenek ki a fejlett régiókban az áttelepülőknek.

Ebben az évben 2 millió embert érint a program, és további 18 millió áttelepülés várható az évtized végéig. Mindez érdekes változást jelez a kínai vezetés mentalitásában. Merthogy a belső népvándorlás már régóta zajlik. A szegény, munkalehetőséget nem biztosító falvakból már régóta tízmilliók, sőt talán a százmilliós nagyságrend sem túlzás, vándorolnak a virágzó nagyvárosokba. Persze a folyamat tele van buktatókkal, merthogy például a szociális jogok, az orvosi ellátás, az oktatás csak a hivatalos lakóhelyükön illette meg őket. De a hatóságok már korábban kezdtek rugalmasan viszonyulni a népvándorláshoz, és az elvben illegális vendégmunkás a városban is beírathatta az iskolába gyermekét, sőt orvoshoz is mehetett. Vagyis a hatóságok hallgatólagosan tudomásul vették eddig is a népvándorlást. 

De most kifejezetten támogatják és ezzel a 140 milliárd dolláros programmal a városokba, vagy legalábbis a fejlődő, munkalehetőséget kínáló régiókba telepítik át a falusi szegényeket. A programról egyelőre csak a Reuters által is idézett számok és a deklarált szándékok ismertek. Hogy mindez, miként zajlik a valóságban, arról egyelőre kevés információ jut el a külföldi sajtóhoz a távoli, szegény, elszigetelt kínai falvakból.